Sok páciens igényli a Solidaris menedékszobáját

Oláh Emese adta át a kulcsokat a hétfői vendégnek

Sok páciens igényli a Solidaris menedékszobáját
A megnyitása óta eltelt öt hónap alatt 28 vendéget fogadott a Solidaris Egyesület kolozsvári menedékszobája. Ők kezelésre érkezett páciensek és kísérőik, akik másképpen komoly összegeket fizettek volna kolozsvári szállásért vagy esetleg parkoló autójukban aludtak volna.

Kolozsvár alpolgármestere, Oláh Emese adta át a kulcsokat a hétfői vendégnek, aki nem először tölti majd az éjszakát a menedékszobában: sugárkezelésének öt hete alatt tucatnyinál több alkalommal vette igénybe a segítséget. Oláh Emese kulcsot, kapukódot és wifi jelszót nyújtott át a vendégnek és kísérőjének, akik ezúttal az utolsó kezelésre érkeztek, de a későbbi állapotellenőrzések alkalmával alighanem visszatérnek még a menedékszobába. A városi elöljáró rögtön közös témát is talált a vendéggel: mint kiderült, mindketten motorosok, így aztán szépen elbeszélgettek köbcentikről, motortípusokról, és természetesen a járgányok kivételes hangjáról. A menedékszoba kialakításához szükséges ingatlant a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal 15 ezer lejes támogatásával kiegészítve sikerült megvásárolniuk. A júniustól megnyílt, négy fő befogadására alkalmas menedékszobában három éjszakát lehet folyamatosan ingyen eltölteni, a további éjszakák ára csupán jelképes (20 lej/éjszaka).

Miszti Lakatos Bea, a Solidaris Egyesület munkatársa elmondta, a vendégszobát, amelyhez fürdőszoba és konyha is tartozik, legfeljebb két hétig lehet folyamatosan igénybe venni, ugyanis szeretnének minél többeken segíteni. A lehetőség iránt élénk az érdeklődés, olykor párhuzamosan több igénylés érkezik, ilyenkor alternatív megoldásokat kínálnak: a Kétágú templom, az unitárius kollégium és az Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) működtet hasonló szálláslehetőséget Kolozsváron. Az érdeklődők hívják a 0730-565656-os telefonszámot.