Sok minden érdekli a tanulókat a hivatalos tananyagon kívül
Nagyenyeden tartották a TUDEK országos szakaszát
Nagyenyeden tartották a TUDEK országos szakaszát
Vissza

Sok minden érdekli a tanulókat a hivatalos tananyagon kívül

Három napon át betöltötték a nagyenyedi Bethlen-kollégiumot azok az „okos diákok,” akik diáktudományos munkákban jeleskedtek. A szervező iskola kitűnő vendégfogadónak bizonyult, és igen jó körülményeket biztosított a részvevőknek. A tanulók felkészítő tanáraikkal Erdély legkülönbözőbb részeiből érkeztek. A 2017-es TUDEK (Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája) lehetőséget kínált számukra, hogy tanórán kívül született ötleteiket, munkáikat, egyben tehetségüket, szorgalmukat bemutassák hasonló érdeklődésű társaik és tanáraik előtt.

 A konferencia nem kimondottan verseny jellegű, hiszen innen mindenki nyertesként távozott. A rendezvény benne van az iskolai és iskolán kívüli nevelő tevékenységek országos kalendáriumában, tehát hivatalos és támogatott. A 2017-es TUDEK előzetesen 138 diákot és felkészítő tanáraikat szólította meg. Jeles vendégek segítettek a szakszerű lebonyolításban. Soós Anna, a kolozsvári BBTE rektor helyettese a bíráló bizottság elnöki tisztjét is betöltötte. Köszöntötte az értekezletet: Kovács Zoltán, a tanügyminisztérium kisebbségi oktatási államtitkárságának képviselője, Dancila Alexandru Fehér megyei főtanfelügyelő helyettes, Lőrincz Helga Nagyenyed alpolgármestere, Pénzes Gábor a Kutató Diákok Országos Szövetsége ügyvezető elnöke, Nagy Timea Fehér megyei magyar tanfelügyelő, Kovács Irén Erzsébet oktatási államtitkár, Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató.

      Az önképzés jelentőségét a következőképpen fogalmazták meg: „szabadidőben zajló, második, sokszor falak nélküli iskola, ahol nincs sulykolás, kényszer vagy izgalmas számonkérés, de annál több kíváncsiság, kezdeményezés és eredetiség. Itt könnyen megterem a jó közösségi élmény, az alkotás, a felfedezés öröme. Nő a diákok önbizalma, személyiségük autonóm módon fejlődik.” Ez a hosszú tapasztalatból adódó meggyőződés vezette azokat a diákokat, akik bemutatták munkáik eredményeit. A tartalmas programfüzet széles skálájú tematikát tükröz. Tíz szekcióban folytak a bemutatók és az értékelések, például irodalom, irodalomelmélet, nylevészet; történelem, művészet és vallástörténet;  néprajz, társadalomtudományok; biológia (állattan, növénytan, embertan);  földrajz, környezetvédelem; matematika, fizika, kémia.  Összesen 89 dolgozat hangzott el. Minden bemutató teremben a kollégium házigazda tanára segítette a gördülékeny lebonyolítást. Az értékelő bizottság zömében kolozsvári egyetemi szakemberekből állt.

{Tovább olvasható még 305 szó.}
A legtöbb dolgozattal a marosvásárhelyi Bolyai Farkas líceum tanulói jelentkeztek, de több bemutatójuk volt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes, a nagyváradi Ady Endre, a kolozsvári Apáczai Csere János líceum, valamint a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanulóinak. A többi iskola 1-2 dolgozatot mutatott be. Külön dicséret illeti azokat a diákokat, akik szórvá
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, 

EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Johannis: Dragneának el kell tűnnie a ...
Vb-2018: Drámai mérkőzésen nyert a ...
Eckstein-Kovács Péter kilép az RMDSZ-ből

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ