Slam poetry is lesz a kolozsvári 1848-as megemlékezéseken

Slam poetry is lesz a kolozsvári 1848-as megemlékezéseken
Mai sajtóközleményükben a KIFOR fiataljai emlékeztetnek: a hagyományossá vált március 15-i megemlékezés 11 órától kezdődik a Protestáns Teológia Intézet előtt, amit a zászlós felvonulás és koszorúzás követ. A dokumentum szerint erre az alkalomra a kolozsvári ifjúsági szervezetek ma este 150 méter szalag felhasználásával, kokárdákat készítenek a megemlékezők számára, amit holnap a Protestáns Teológia Intézete előtt osztanak majd szét a jelenlevők között.

„Ifjak tavasza Kolozsváron címmel, közös előadásra hívja az érdeklődőket a Kolozs megyei Magyar Diáktanács. Madaras Eszter a KMDT frissen megválasztott elnöke kiemelte: „számunkra azért fontos ez a megemlékezés,  mert csakúgy mint ’48-ban, az ifjúság  2017-ben is  egységes és a saját sorsának a kovácsa. Úgy gondolom, azzal hogy megmutatjuk a mostani ifjúság erejét kellőképpen tisztelgünk a márciusi ifjak előtt is”. Az előadásra a Mátyás szülőháza előtti téren kerül sor 17 órától.A közlemény kiemeli: az ünnepnap záróeseménye a „The Nest” művészeié, akik már számtalanszor megmutatták, hogy a slam-poetry képes megteremteni a kapcsolatot a hallgatóság és a több száz éves események eszmeisége között. A “12 szó” című előadásuk helyszínéül ezúttal Bánffy-palotát választva, megmutatják milyen egy barokk környezetben, kortárs poéták csatája. Alkalomhoz illően a kezdés időpontja 18:48.