Sír a lelkem Magyarvistáért és Türéért
Vissza

Sír a lelkem Magyarvistáért és Türéért

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök Marosvásárhelyért és azokért a településekért, ahol vasárnap sikerült győznünk. Könnyezem viszont azokért a helyekért, ahol nem tudtunk jelentősebb sikert-áttörést elérnünk. Igen, sír a szemem Magyargorbóért, pontosabban a kalotaszegi községhez tartozó, magyar többségű, sok évszázados múlttal és hagyományokkal rendelkező Magyarvistáért és Türéért. Merthogy ez a vasárnap, ez az este egészen másként alakulhatott volna. Sokkal, de sokkal jobban, mint ahogyan azt a végkifejlet mutatja. Győztesként ünnepelhettünk volna az éjszaka, mindkét szemünk nevethetett volna, ragyoghatott volna a boldogságtól, az elégedettségtől, hogy lám, sikerült megmutatnunk közösségünk erejét, hogy igenis van hitünk, tartásunk és önbizalmunk, s nem akármilyen emberek vagyunk.

Nem vagyunk vistai származásúak, ennek ellenére fáj a szívem, és igen, dühös vagyok azért, ahogyan Kalotaszegnek ez a „szeglete” elveszítette az önkormányzati választást. Immár tizenkét éve élünk ténylegesen a faluban családommal – jómagam és gyermekünk kolozsvári, férjem pedig erdővidéki származásúként –, amely idő alatt otthonommá, otthonunkká vált ez a hely. Ez idő alatt nem csak létezni-lakni próbáltunk meg itt, hanem amennyire lehetett és amennyire tudtunk, megkíséreltünk beilleszkedni a közösség, a település életébe, magyarán: együtt élni a faluval és annak népével.

Nyolc év után először végre valós esély mutatkozott arra, hogy Magyargorbó község magyar lakossága visszaszerezze az önkormányzat vezetését, és végre ismét a saját kezébe vegye szülőfaluja irányítását. Hogy ne legyenek kiszolgáltatva mások kénye-kedvének, önkényeskedésének, hatalomgyakorlásának, hanem maguk ragadják meg településük kormányrúdját. Saját soraiból válasszon magának vezetőt-vezetőket, önkormányzati képviselőket, és a legjobb tudása szerint igazgassa a maga dolgait, és maga sáfárkodjon sok évszázadokra és nemzedékekre visszamenő örökségével. Úgy érzem, egy olyan település, amely Árpád-kori templommal büszkélkedhet, s amely olyan népi hagyományokkal rendelkezik, mint Magyarvista és Türe, nem lehet annyira erőtlen és gyarló, hogy vajmi felszínes „ajándékoktól” elbájolva/-kábulva éppen ennyire könnyedén feladja mindazokat az évszázados értékeket, amelyek megőrzését és megvédését ősei rábízták. Nemcsak őseivel szembeni erkölcsi kötelesség és felelősség ez, hanem önmagával, a gyermekeivel, leendő unokáival, dédunokáival szemben is.

Nehezen, de valahogy összeállt egy maroknyi csapat, amely önként, ingyen és bérmentve –egyéb családi és munkahelyi teendőiket gyakran félretéve – hetek óta járták a községet, s megpróbáltak szóba állni az emberekkel, megmagyarázva nekik, az egyébként is nyilvánvalót, hogy miért van itt az ideje a váltásnak, a változásnak. Ha úgy tetszik, benne volt a levegőben „a rendszerváltozás” és a „most vagy soha” hangulata. Olyan volt ez, mint Marosvásárhely kicsiben. Sokan voltak, akik ezt megértették, szurkoltak és drukkoltak, de sajnos, nem voltak elegen a győzelemhez. Merthogy voltak olyanok is, akik maguk tudja milyen megfontolástól vezérelve adták a nevüket idegen párt listájára, nyíltan oda kampányoltak, zavart okoztak, s ezzel sikerült többeket meggyőzniük mindenféle, akár klasszikusnak is mondható ígérgetésekkel – földgázvezeték máról holnapra, többcsillagos szálloda, miegyebek –, hogy ők jelentik a megoldást. És voltak, akik szintén maguk tudja milyen megfontolásból amellett kardoskodtak, hogy ne a sajátjaink győzzenek. Összességében éppen elegen voltak azok, akik így gondolkodtak és tettek ahhoz, hogy Magyarvistában és Türében is ne a helyi, hanem az idegen érdekek érvényesüljenek. Márpedig örökérvényű igazság, s a történelem során mindig bebizonyosodott valóság az, hogy senki nem tudja a helybeliek, a helyi közösség érdekeit úgy képviselni, mint ő maga. Minden jel arra utal, hogy mivel sem Magyarvistában, sem Türében nemzedékekre visszamenőleg a közösség nem „termelt” ki igazán a maga soraiból saját elöljárót, ha úgy tetszik, közösségi/szellemi vezetőt – s ha néha sikerült is, addig intrikáztak, míg egy idő után idegenek javára saját kezűleg megbuktatták –, e falvak lakói jelentős részének tökéletesen megfelel a külső irányítás és az egyfajta langyos, kényelmes szolgasors. S az, hogy az ősöktől örökölt jussba, elsősorban a szellemi örökségbe hogyan lopakodik be  csendesen, hol nyomulva csörtet a külső akarat és az idegen elem. Nos, mindez nem más, mint út a csendes önfeladás felé. „Szánalmas kis lény az ember, önnön sorsán túl nem lát / Könnyen megtéveszti néhány jól irányzott hazugság…” Ismerős, nemde?

Magyargorbó község magyar közössége vasárnap megmérettetett és könnyűnek találtatott. Más szóval vizsgázott, sarkítva és némi éllel egyenesen levizsgázott. Minden tisztelet azoknak, akik az utolsó pillanatig kitartottak, hittek, nem hazudoztak, nem ígérgettek felelőtlenül, hanem érveltek, és nem adták fel az elveiket. Ellenben nagyon szomorú, hogy egy kis maroknyi magyar közösség ennyire nem tud, nem képes vagy nem akar összefogni. Majdhogynem elkeserítő, hogy az emberek különböző okokból, vélt vagy valós személyes afférok, sértődések, frusztrációk, esetleg önös érdekektől és haszontól vezérelve inkább saját véreik ellen fordulnak, mintsem távlatilag nézzék a közösség jövőjét. Valószínű, hogy nem Magyarvista és Türe az egyedüli ilyen eset, s nem is az utolsó, hiszen a széthúzás terén a magyarság már számtalanszor bizonyított. Ebben világbajnokok vagyunk! Valamit tenni kell azonban, hogy a jövőben ilyen helyzetek ne forduljanak elő. Marosvásárhely az élő példa arra, hogy ha akarunk, akkor igenis lehet és tudunk úgy cselekedni, ahogy kell. Pártpolitikai szinten is véget kellene már vetni a magyar-magyar szembenállásnak, és valahára fel kellene már fogni, hogy akár egy vagy két szavazat is sorsdöntő lehet. Mert ilyenre is volt példa, lásd Kisbács korábbi esetét…

Kedves vistai magyar barátaim, szomszédaim, falustársaim, ez a vonat, sajnos, elment. Nem tudom, hogy négy év múlva lesz-e még egy ilyen esély. Ajánlatos lenne már most elgondolkodni, s elkezdeni tenni annak érdekében, hogy a jövőben végre magyar emberhez és elődeinkhez méltó módon tudjunk gondolkodni, cselekedni. Hogy képesek legyünk tiszta lelkiismerettel bármikor tükörbe nézni… A magyar polgármester-jelöltnek, Emőkének és csapatának pedig óriási gratula, ami rajtuk múlott, az ő részükről mindent megtettek. Az én szememben ők az igazi győztesek, bármi lett is az eredmény! A nyertesektől pedig kíváncsian várom a kampányban oly sokat hangoztatott ígéretek mielőbbi teljesítését.

Rohonyi D. Iván felvétele


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Bukarestben és az erdélyi megyékben ...
Felmentette első fokon a bukaresti ...
Koronavírusos beteg Medgyesen – ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ