Siegfried Mureșan lehet az európai biztos
Vissza

Siegfried Mureșan lehet az európai biztos

Siegfried Mureșan európai parlamenti EP-képviselőt, az Európai Néppárt EP-frakciójának alelnökét jelölheti az Orban-kormány az Európai Bizottságba – közölték a liberális párthoz közel álló hírforrások.

A Dăncilă-kormány első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt szeptember végén összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az EP jogi bizottsága. Dăncilă időközben másik két szociáldemokrata biztosjelölttel is próbálkozott, brüsszel azonban arra várt, hogy lezáruljon a belpolitikai válság, és legitim kormány kerüljön az ország élére.

Mureșan jelöléséről sajtóértesülések szerint egyetértés van az új miniszterelnök és államfő között.

A 38 éves, vajdahunyadi születésű, közgazdászi oklevéllel rendelkező Siegfried Mureșant is a PNL jelöltlistájáról választották meg az EP-be, ahol idén májusban második mandátumát kezdte meg. Mureșant az eddigi szociáldemokrata kormányok leghangosabb brüsszeli bírálójaként ismeri a közvélemény.

Ludovic Orban több ízben leszögezte: egyik legsürgősebb miniszterelnöki teendőjének tartja, hogy javaslatot tegyen egy új román európai biztosra, ugyanakkor azt ígérte, hogy a jelölt személyéről mind az államfő, mind a parlament véleményét kikéri.

A bukaresti sajtó úgy tudja: Orban kedd este, legkésőbb szerda reggel küld levelet Ursula von der Leyennek, az EB megválasztott elnökének Bukarest új európai biztosjelöltjéről.

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

További öt F-16-os harci repülőgép ...
Magánkórházak is részt vehetnek a ...
3,8 százalékra nőtt az éves infláció

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ