Sétatér Untold után egy héttel

Sétatér Untold után egy héttel
Kapott az Untold fesztivál hideget-meleget egyaránt, egy dologban azonban alighanem egyezik az egymással homlokegyenest szembenálló két tábor véleménye: mindannyian szeretnék „visszakapni” a Sétaterüket, élvezhető állapotban, és lehetőleg minél előbb.

 

(Fotók: Vass Enikő)

A fesztiválbútorzat napokig tartó összeszedése után siralmas kép fogadta a Sétatéren a kolozsváriakat. A gyep a terület legnagyobb részén egész egyszerűen eltűnt, a földet már-már fényesre döngölte a fesztiválozó tömeg, a sátrak stb. A múlt hét második felében már elkezdődött a rekonstrukció, kisautónyi méretű berendezéssel a talajt, az itt-ott megmaradt gyepet porszívózták, a kemény-simára taposott földet felásták, felkaparták. Hétfőn este megnéztük, milyen állapotban van a kolozsvári Sétatér nyolc nappal az 5. Untold fesztivál után. Hétfőn késő délután a Sétatér színházhoz közelebbi végében, az 56-os emlékmű körül egy területen már locsolták a friss gyepet, mintegy tucatnyian pedig a gyepszőnyeg csíkok elhelyezésén dolgoztak, gondosan ügyelve arra, hogy a fák körül megfelelően kiszabják. A jelek szerint a közvilágítás is megújul. (ke)