Sárkány-művek – koprodukciós bábelőadás a ZUG.zone-ban

Sárkány-művek – koprodukciós bábelőadás a ZUG.zone-ban
A Puck Bábszínház és a Váróterem Projekt független színházi társulat koprodukciójaként lehet megtekinteni október 30-án, hétfőn 18 órától a ZUG.zone-ban (Traian utca 40-42 szám) a Sárkány-művek című előadást, derül ki a Puck Bábszínház közleményéből.

A számos bábtechnikát felvonultató produkció alapját azok a mesék képezik, amelyek a „Hősök és hősnők” elnevezésű, III–VII. osztályos gyerekeknek meghirdetett mesepályázatra érkeztek be. A két társulat júniusban hirdette meg a pályázatot, amelyre tizennégy mesét küldtek be, ezek közül az egyik csoportmunka. Az előadás szövege a leginspirálóbb mesékből kiindulva született.

Meseország királyának három lánya idegen helyen, egy sötét szobában ébred. Valaki alighanem sűrű álomszellőt bocsájtott rájuk és elrabolta őket. Felfedezik, hogy Eleségfeleséggel együtt raboskodnak, aki abban bízik, hogy Étel vitéz hamarosan kiszabadítja őket a fogságból. Az elrabló nem más, mint a sárkány. A lányok minden erejükkel, tudásukkal és ösztönös megérzésükkel azon vannak, hogy megtalálják a szabadulás kulcsát.

Az elődadást Imecs-Magdó Levente, a Váróterem Projekt vezetője rendezte, aki ezzel a munkával jegyzi rendezői debütjét. Dramaturg Bertóti Johanna, aki egyben a zenét is szerezte. Fellépnek: Sebők Maya, Udvari-Kardos Tímea, Pál Emőke, László Réka és Csepei Zsolt. Díszlet-, jelmez- és bábtervező: Kürti Andrea. Hang és fénytechnikus Sipos Júlia.

A bábelőadás 7 éves kortól ajánlott.