Sajtóban zajlik a Puck-vita

Tagad a KOMAB, kivizsgálást kér Petran

Sajtóban zajlik a Puck-vita
A kolozsvári Puck Bábszínház körül kialakult és jelenleg is aktívan tartó vita augusztus 18-án kezdődött Urmánczi Jenő, a színház alkalmazott bábszínésze és korábbi magyartagozat-vezető, valamint Vadas László szabadúszó rendező és szintén korábbi tagozatvezető sajtótájékoztatójával, amelyen a magyar tagozatot diszkriminatív módon megkülönböztető vezetőségre panaszkodtak és az RMDSZ közreműködésével megfogalmazták egy önálló magyar bábszínház létrehozásának tervét. Válaszként augusztus 25-én a bábszínház vezetősége – Varga Ibolya, jelenlegi magyartagozat-vezető és Mureșan Petran Emanuiel Simion, igazgató – is a sajtóhoz fordult az ellenük felhozott vádak tisztázása érdekében. A történet jelenleg ott tart, hogy az Urmáncziék által létrehozott Kolozsvári Magyar Bábszínház (KOMAB) kezdeményező csoport sajtóközleményben újabb részleteket közölt sérelmeikkel kapcsolatban, a színház igazgatója pedig az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordult az ügy kivizsgálását kérve.

A Puck Bábszínház ügyének újabb mozzanataként a KOMAB kezdeményező csoportja sajtóközleményben reagált a bábszínház vezetősége által augusztus 25-én tartott sajtótájékoztatón elhangzott vádakra. Elutasítják, hogy a magyar társulat ügyét RMDSZ-es akcióként bélyegezzék meg, hiszen úgy fogalmaztak: az RMDSZ csupán felkarolta az ügyet, nem kezdeményezte. Annak ellenére, hogy Varga Ibolya és Mureșan Petran Emanuiel Simion részéről a sajtó előtt nem hangzott el hasonló, a közleményben a kezdeményező csoport megfélemlítésnek nevezi Urmánczi bábszínháztól való elbocsájtásának meglebegtetését. Ezzel kapcsolatban, ahogy korábban már megírtuk, Varga Ibolya úgy fogalmazott: nem lehet egy szerződést ilyen egyszerűen megszüntetni, de tény, hogy az ügy az etikai tanács elé kerül.

A diszkrimináció vádjának alátámasztására több érvet is felhoznak a magyar tagozat különválását szorgalmazók. Többek között arra panaszkodnak, hogy a magyar tagozat „évről-évre eggyel kevesebb színésszel kénytelen dolgozni” és „a román tagozaton van külön PR-os és irodalmi titkár, miközben a magyar tagozaton csak az irodalmi titkárra futja”. Azt is nehezményezik, hogy az intézménynek csak egy művészeti tanácsosa van, aki nem tud magyarul, „nem ért a magyar kultúrához”. Szerintük amiatt sem lehet egyenlő bánásmódról beszélni, hogy a weboldalon egyedül a román részleg működik rendesen, a magyar és angol oldalak hiányosak és helytelenek. A magyar tagozatot támogató Apropó Egyesület Bethlen Gábor Alaptól (BGA) megnyert 15 millió forintos pályázati összegével kapcsolatban mostani közleményükben megjegyzik, hogy a pályázat kedvezményezettje – a vezetőség állításával ellentétben – nem a Puck Bábszínház, hanem az Apropó Egyesület, a színház csupán célként jelenik meg az összeg elköltésének folyamatában. A Puck Bábszínház sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban már elhangzott, hogy a vezetőségnek a rendezetlen háttér miatt nincs lehetősége elfogadni és felhasználni a pályázati pénzt, Petran és Varga pedig mindketten azon az állásponton voltak, hogy a BGA-tól nyert támogatásból Urmáncziék saját projekteket akarnak megvalósítani, amelyekről nem egyeztettek előzetesen a vezetőséggel.

A közleménnyel egy időben érkezett a tájékoztatás a Puck Bábszínháztól, amely az intézmény igazgatójának kérését tartalmazza az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) felé, amelyben Muresan Petran Emanuiel Simion kéri, vizsgálják ki az általa vezetett intézményben a helyzetet azt követően, hogy a KOMAB kezdeményező csoport a bábszínház magyar tagozatával szembeni diszkriminációval vádolta a bábszínház vezetőségét.

(Fotó: Rohonyi D. Iván)