Saját forrásból újul meg a kolozsvári zsinagóga

Három évig tart a zsidó kulturális központ létrehozása

Saját forrásból újul meg  a kolozsvári zsinagóga
Október 1-jén végre elkezdődhetett a Ferenc József/Horea úti zsinagóga felújítása – mondta el lapunknak Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke. A közel egymillió eurós munkálatokat a hitközség saját forrásból fedezi, mivel az uniós pályázatuk sikertelenül zárult. A zsinagógát augusztus folyamán már kiürítették, a benne található tárgyakat restaurálják. A munkálatok időtartama várhatóan három-négy év, mivel nemcsak a jelenleg már létező ingatlanokat újítják fel, hanem új, egyemeletes épületet emelnek, ahol vendégszobákat alakítanak ki. A tervek szerint a zsinagóga karzatán zsidó múzeum is lesz, amely majd filmvetítések helyszínéül szolgálhat, ugyanakkor a zsidó kultikus tárgyak is helyet kapnak a 158 négyzetméter területű múzeumban. A munkálatok télen sem szünetelnek: akkor a különböző belső munkálatok zajlanak majd, például a falak nedvességtartalmát csökkentő anyag befecskendezése.

– Augusztus 1-jén kezdtük el a zsinagógában található tárgyak, bútorok elszállítását, ez körülbelül egy hónapot tartott.  A padokat és a többi fából készült elemet egy raktárba szállították, ahol a restaurátor dolgozik rajtuk. A zsinagóga most teljesen üresen áll. Az Utilitas Kft. által készített renoválási terv alapján a munkálatok összértékét 800-900 ezer euróra becsülték.  Október 1-jén elkezdték az épület felújítását, amelynek első lépése a tető rendbetétele. Minden cserepet kicserélünk, szerencsére a tető faszerkezetének sérült elemeit pár évvel ezelőtt megjavítottuk.  Ha valami rejtett hibára bukkannak, akkor azt is kijavítják.  A templomban található világítótesteket leszerelik, restaurálják, és korszerű LED-es égőkkel látják el. Télen sem áll le a munka, akkor benti munkálatok zajlanak majd. A falakba vízszigetelő anyagot fecskendeznek be. Az épületet illetően gyakorlatilag nincs talajvízveszély, de a projekt előírja a szigetelést, ezzel is megakadályozva a falak nedvesedését – ismertette a részleteket Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke.

Megtudtuk: a szertartásokat főleg a Dávid Ferenc utca 16. szám alatti imateremben tartják, de a zsidók fő ünnepét, a hanukát nagyobb helyiségben szervezik majd, mivel erre az ünnepre nem csak Kolozsvárról várják a résztvevőket.

 

Üresen árválkodik a zsinagóga épülete

 

 – A munkálatok három-négy évig tartanak, mert nem csak a zsinagóga felújítása szerepel a tervben. A renoválás jó esetben másfél-két év alatt megvalósítható. A zsidó kulturális központ építése ezzel párhuzamosan zajlik, amelyhez az építkezési engedély már a birtokunkban van.  A kulturális központot abban az épületben alakítjuk ki, ami több évtizeden át az Augustin Bena Zeneiskola főépülete volt.  Az udvaron létezik még egy földszintes, négy-öt teremből álló építmény, ami szintén a zeneiskolához tartozott. Azt majd lebontják, és egyemeletes épületet húznak fel. A földszinten a rituális étterem kap helyet, az emeleten pedig vendégszobákat, illetve bérelhető garzonokat alakítanak ki.  Ugyanakkor belső udvara is lesz az épületnek. A létesítménynek lesz egy bejárata az Oraviţa/Ráday utcából is. A zsinagóga emeletén, azaz a 158 négyzetméteres karzaton múzeumot alakítunk ki, ahol kultikus tárgyakat, festményeket tekinthetnek meg az érdeklődők. A múzeumot kívülről is meg lehet majd közelíteni: felszerelnek egy külső felvonót, ahova mozgáskorlátozottak kerekesszéke is elfér. A múzeumot korszerű vetítőgéppel is ellátják, így lehetőség nyílik képek, filmek megnézésére. De kiállítunk vallásos tárgyú ereklyéket is. Mindenféleképpen itt kap helyet az a régi, több mint százéves, fából készült tóraszekrény, amely eddig a zsinagóga előterében állt. Megtekinthető lesz a tóratekercs, a több mint 100 éves terítők, gyertyatartók, különböző iratok másolatai, illetve idehozunk néhány padot is a zsinagógából – részletezte Schwartz Róbert.  

Megtudtuk: a felújítást saját forrásból fedezi a zsidó hitközség. Benyújtottak ugyan egy uniós pályázatot, de azt visszautasították. Az elutasító eredményt a hitközség megfellebbezte, de az elmúlt két évben választ nem kaptak az illetékes hatóságtól. Abba az épületbe, ahol jelenleg még óvoda működik, az adminisztráció, a raktárok, a szociális osztály és az orvosi rendelő költözik majd.