Gherman szerint a csendőrség magatartása már csak azért is elfogadhatatlan, mert az ország más régióiban az ottaniak jelképei egyáltalán nem zavarják a hatóságokat. Még akkor sem, ha ezek Uram bocsá’ 1918 előttről származnak. És sorolja (vélhetően a teljesség igénye nélkül): 2015. november 28-án Gura Humorului településen leleplezték Stefan cel Mare szobrát, az ünnepségen felbukkant Bukovina történelmi zászlaja is, amely azóta is ott lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta akkori miniszterelnöknek a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei Moldova történelmi zászlajával kedveskedtek. 2008. május 29-én Calin Popescu Tariceanu akkori kormányfő nagybányai hivatalos látogatása alkalmával Máramaros zászlaja előtt tisztelgett. 2012. október 4-én Gorj megye akkori prefektusa Victor Ponta jelenlétében bejelentette, hogy a vidék jobb reklámozása kedvéért kihelyezi a megye zászlaját a Retyezát-hegység egyik csúcsára, a Papusára.
„Ha Bukovinában, Olténiában és Moldovában is szabad használni az 1918 előtti zászlókat, mi lehet azzal az Erdély-zászlóval, hogy ennyire megijednek tőle a román hatóságok? A színek ugyanazok, mint a román trikolóron, csak másképpen, sárga-piros-kék sorrendben. Hogy 1918 előtti? Miért, 1918 előtt nem volt élet Erdélyben? Csak azért, mert minket 1918. december 1-én „örökbe fogadtak”, most muszáj kussolnunk, amikor látjuk, hogy a mostohaszülők kevesebbet engednek meg nekünk, mint a többieknek?” – fejezi ki értetlenségét Gherman.
Az újságíró emlékeztet az 1849-es nagyszebeni ún. kokárda-perre, és ajánlja, hogy a román hatóságok vonják le ebből is a tanulságot. Az esetről 1895-ben beszámolt a bukaresti Universul Literar folyóirat is. (https://eurocom.wordpress.com/2016/04/18/erdely-zaszloja-nem-kepviseli-a-romanokat-magyaromania). A nagyszebeni bíróság elé állított öt erdélyi lányt azzal vádolták, hogy a memorandum-per vádlottjainak tiszteletére trikolór kokárdát viseltek és politikai tüntetéseket szerveztek. A kérdésre: elismerik-e, hogy május 27-én, amikor Kolozsvárról visszatértek a memorandum-per elítéltjei, román trikolór kokárdát viselek, az egyikük úgy válaszolt: azért viselték a román trikolórt, mert minden nemzetnek joga van viselnie a trikolórját. „Mi a nemzet iránti szeretetből és a román ügy mártírjai iránti tiszteletből viseljük”. A trikolór kokárda viselésével nem az állam ellen akartak tüntetni, hanem a nemzeti érzéseiket akarták kifejezni, hangzott el az Universul Literar-ban megjelentek szerint. A bíró megkérdezte azt is: tudatában voltak-e annak, hogy tilos ilyenfajta trikolór viselése? A válaszra a kérdezett lány úgy fogalmazott: „Nem tudtam, hogy tilos. De még ha tudtam is volna, akkor is hordom. Senkinek sem ismerem ez azt a jogát, hogy megakadályozzon nemzeti érzéseim kifejezésében.” „Felszólítottak a csendőrök arra, hogy vedd le a kokárdát?” – kérdezett ismét a bíró. „Igen. De nem vettem le, hanem a mellemen hordtam, mert egyetlen csendőrnek sem ismerem el a jogát, hogy megakadályozzon a román trikolór viselésében.” „Tudtad-e, hogy a román trikolór állam elleni tendenciákat fejez ki?” „Nem. Mi szent dolognak tartjuk a román trikolórt és minden nemzeti ünnepen viseljük” – folytatódott a bíró és vádlott közti párbeszéd a Maghiaromania portálon idézett szöveg szerint, amelyet Gherman is említ cikkében.
„Odajutottunk, hogy most, a 21. században is ugyanúgy büntessenek a csendőrök identitásunk vállalásáért, mint régen? Erdélyben mindennek létjogosultsága van, kezdve az olasz vendéglőre kihelyezett olasz zászlótól a cégek, vagy focicsapatok jelképeit viselő lobogókig, csak az Erdély-zászlónak nem? Visszatérünk megint Brătianu hülyeségéhez, aki azt mondta: „Akarjuk Erdély, de az erdélyiek nélkül?” – emlékeztet Gherman az egykori liberális politikus elszólásához, amelyet az 1918-as egyesülés krónikásai révén maradt fenn.
„Mi az, hogy nem ismered el az identitásomat? Vagyis az én identitásom a te félelmeid függvénye? Ha egyszer erdélyi vagyok, nem mindegy, hogy Ioannak, Jánosnak vagy Johannak hívnak, hiszen román állampolgár vagyok ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinaiak vagy a moldvaiak? Nem kellene inkább tisztelni azt, hogy János és Johann is magukénak érzik a trikolórt, mint a közös értékek jelképét?”- fogalmaz Gherman ironikusan megjegyezve: sajnos sem a politikusoknak, sem a csendőrüknek nincs honnan tudniuk, hogy az erdélyi románok is ezt a zászlót hordták 1918 decemberében.
„Én, erdélyi román, amikor látom az utcán Románia és Magyarország nemzeti zászlóit szabadon lobogni, miközben az Erdély-zászló tiltott, azt gondolom: Erdélyre még annyi idő után is félelemmel tekint Románia, ahogy évszázadokkal ezelőtt Magyarország is tette. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a buna ziuából, jónapotból és gutentágból alakult ki, itt mindegyik kultúra egyenlő, mindegyik adott és kapott valamit a másiktól”, idézzük Ghermant.
Nem érti sem Bukarest, sem Budapest, hogy túl az aranyon, ezüstön és kőolajon, Erdély legnagyobb gazdagsága az emberek, azok az erdélyiek, akik szilveszter éjszakáján kétszer is pezsgőt bontanak, 12-kor és 1 órakor, kétszer ünneplik a Húsvétot, akik nem a breaking news-ból értesülnek, hogy megjött a tél, és ahol nem kell a csendőrséget kivezényelni havat lapátolni … - összegez Sabin Gherman. (http://www.romanialibera.ro/opinii/comentarii/de-cand-e-interzis-steagul-transilvaniei-in-romania----opinie-443782)
