Rotterdam: Fucsovics először jutott ATP 500-as döntőbe

Rotterdam: Fucsovics először jutott ATP 500-as döntőbe
Fucsovics Márton bejutott a döntőbe az 1,12 millió euró összdíjazású rotterdami keménypályás férfi tenisztornán.

A világranglista 59. helyezettje a múlt hétvégi selejtezőben kezdett a holland kikötővárosban, így öt mérkőzéssel a lábában állt ki az elődöntőre, ráadásul a héten mindhárom meccsét késő este vívta, pénteken is csak éjjel egy óra előtt fejezte be az amerikai Tommy Paul elleni negyeddöntőt (102 perc alatt 6:4, 6:3-ra hozta a mérkőzést a világranglista 56. helyezettje ellen).Fucsovics első alkalommal jutott elődöntőbe ATP 500-as kategóriájú tornán, magyar teniszezők közül eddig ilyen teljesítmény Balázs Attilának sikerült tavaly Rio de Janeiróban, előzőleg pedig Noszály Sándornak 1995-ben Bukarestben.

A szombati találkozón a horvát Borna Csorics (26.) állt a háló túloldalán, akivel eddig háromszor találkozott, és mindháromszor kikapott. A 24 éves ellenfél már legyőzte a spanyol Rafael Nadalt és kétszer a svájci Roger Federert is, és a hatodik ATP 500-as elődöntőjére készült, igaz, az eddigi ötből csak egyet nyert meg. Két trófeát gyűjtött be eddig, míg Fucsovics egyet, 2018-ban Genfben.

A 29 éves nyíregyházi játékos remekül kezdett, semmire elvette riválisa adogatását, aki az első két gémben csak egy labdamenetet tudott nyerni. Állandósult a magas színvonalú alapvonalcsata, akadt 32 ütéses labdamenet is, majd egy gyengébb magyar szervagém révén a rivális kiegyenlített (3:3). A Davis-Kupa-válogatott vezére azonban nem zökkent ki a ritmusból, ismét brékelte Csoricsot, majd 5:4-nél két bréklabdát hárítva, egy ásszal lezárta az 51 perces szettet.

A folytatásban 1:1-nél jött az újabb Fucsovics-brék – Nagy Zoltán edző felállva tapsolta meg tanítványát –, és 3:1-nél a horvát egyre frusztráltabbnak tűnt. A jövő héttől újra top 50-es magyar éljátékos eközben szárnyalt, sorra ütötte a nyerőket – egy ízben felugorva bombázott egy 157 kilométer/órás tenyerest a vonalra –, és falként jöttek vissza róla a labdák. Csorics teljesen elbizonytalanodott, ismét elbukta a szerváját, 5:1-nél pedig Fucsovics a diadal kapujában állt. A meccset végül fogadóként nyerte meg, ötödször is brékelve a horvátot; a váratlanul egyoldalú találkozó 1 óra 25 percet tartott.

Fucsovicsra a vasárnapi fináléban a negyedik kiemelt orosz Andrej Rubljov várt, akivel 2/1-re áll a mérlege: a 2016-os barcelonai challenger-tornán és 2017-ben a budapesti Davis-kupa-párharc során a magyar játékos győzött, tavaly a Roland Garros nyolcaddöntőjében viszont a moszkvai teniszező bizonyult jobbnak. Az orosz végül 1 óra és 50 perc küzdelem után két szoros szettben nyert, s ezzel megszerezte pályafutása nyolcadik trófeáját.Eredmények, elődöntő: Fucsovics Márton–Borna Coric (horvát) 6:4, 6:1, Rubljov (orosz, 4.)–Cicipasz (görög, 2.) 6:3, 7:6 (2). Döntő: Rubljov–Fucsovics 7:6 (4), 6:4.

Párosban a Horia Tecău, Kevin Krawietz (román, német) kettős az elődöntőt is sikerrel vette, egy óra és 52 perc alatt óriási csatában, döntő rövidítésben 7:6 (5), 6:7 (3), 10–6 arányban legyűrte a Henri Kontinen, Edouard Roger-Vasselin (finn, francia) duót.

A fináléban az idén már harmadszor döntőbe jutott horvát Nikola Mektics, Mate Pavics páros vár rájuk, akik szintén nagy küzdelemben nyertek a francia Jeremy Chardy, Frederic Martin kettős ellen 7:6 (3), 6:7 (11), 10–4 arányban.

A döntőben Tecăuék egy szoros és egy sima játszmában kikaptak 7:6 (7), 6:2-re, ez a mérkőzés 78 percet tartott. Az először egymás oldalán szereplő román és német teniszező így is szép eredményt ért el, Tecău idén vetett véget a holland Jean-Julien Rojer való partnerségnek, s év elején még a brazil Marcelo Melo oldalán is szerencsét próbált. Tecău és Krawietz 22 500 eurós csekkel és 300 világranglistaponttal vigasztalódhatott.