Röplabda: meglepetés Désen

Röplabda: meglepetés Désen
Először történt meg az utóbbi években, hogy a dési csapat alulmarad a nagybányaiakkal szemben. El kellett jönnie a férfi A1-bajnokság rájátszása második fordulójának (7–10. hely), hogy a máramarosi gárda győztesen hagyja el a sétatéri sportcsarnokot.

(erkedi, póka)

Megérdemelték a sikert a Gutin aljiak, minden szempontból felülmúlták a hazai együttest, amely nem volt a legjobb formában a hétközi találkozón. A sok hiba és a kapkodás mind-mind hozzájárult a botláshoz, pedig hosszú szünet után újból pályára lépett Andrei Grigoraş, de ezúttal ő sem tudott csodákat művelni. Szerda délután jobban szerepelt Désen a nagybányai alakulat és a tavaly ősszel szerződtetett argentin Cristian Imhoff személyében megtalálta azt az embert, aki egymaga eldöntheti egy összecsapás sorsát. Imhoff a hétközi menetben is 15 pontot ért el. A hazaiaktól Marius Tarţa volt a legeredményesebb játékos 23 ponttal, az utóbbi hetekben magasan kiemelkedik a Szamos-parti csapatból.

A dési találkozó 90 percet tartott, s kivéve a második szettet, végig a Ştiinţa Explorări uralta a játékot. A désiek számára Kolozs megyei rangadó következik: szombaton 18 órakor az újonc Aranyosgyéresi MSC vendége lesz.

Végeredmény: • Dési Egyesülés–Nagybányai Ştiinţa Explorări 1:3 (–22, 16, –23, –18).

A kolozsvári Horia Demian Sportcsarnok adott otthont a rájátszás alsóházának újabb megyei rangadójára, az Universitatea Sportklub hosszú kihagyás után újból győzni tudott, az aranyosgyéresi gárda ellen négy játszmában nyert. A lengyel Piotr Sobolewski és Lőtei Rómeó Attila edzette hazaiaktól Vlad-Gavril Negrean volt a legeredményesebb 19 ponttal, míg a vendégeknél ismét a brazil Alexsandro Dyego Oliveira do Nascimento jeleskedett 12-vel.

A kolozsváriaknak hétfőn, április 1-jén (s ez nem tréfa) következik a nagybányai kiszállás a harmadik fordulóban.

Végeredmény: • Kolozsvári Universitatea Sportklub–Aranyosgyéresi MSC 3:1 (21, –12, 19, 22).

Az alsóház állása 21 mérkőzés alapján: 1. DÉS 31 PONT, 2. Nagybánya 18, 3. ARANYOSGYÉRES 16, 4. KOLOZSVÁR 10.