Roncsprogram: 43 ezer értékjegy

Roncsprogram: 43 ezer értékjegy
Három óra alatt csaknem 43 ezer értékjegyet foglaltak le a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakaszában – közölte a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM).
Az állami hivatal tájékoztatása szerint az első három óra alatt 42 910 értékjegyet foglaltak le az igénylők, ezek közül 14 502-t légkondicionáló berendezés, 7686-ot ruhaszárító gép, 20 722-t porszívó vásárlására.

Az erre szánt keretből még 2 millió lej áll rendelkezésre, a légkondicionáló berendezések és ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel, a porszívókét 200 lejjel támogatja az állam a program keretében.

Az utalványok érvényesítésére július 12-én, kedden kerül sor. A kedvezményezettek listáját közzéteszik a Környezetvédelmi Alap honlapján (www.afm.ro.), és ezt követően hét napon belül kell majd felhasználni a vouchereket a programban részt vevő kereskedőknél.