Románia, ha kidagad

Románia, ha kidagad
Olyan lesz, mint egy nagy, kerek kenyér – mondta volt egyszer lelkes elántól sodortatva egy nemzeti érzelmekben fölötte bővelkedő hazai politikus. Pár esztendővel 1989 után hangzott el ez a pátosztól és nacionalista élesztőtől dagadó kijelentés. Moldova Köztársaság már kivált a Szovjetunióból, de még számtalan formális és annál több háttérbeli kötődéssel tartozott Moszkvához. Meg Moszkvának. Az unionista mozgalom épp frissiben bontott zászlót, de Iliescunak nem volt ínyére ez a vonalvezetés, ezért csak jelképesnél valamivel többet érő vonulások, szimpátiamenetek és a Pruton átívelő, úgynevezett virághidak utaltak arra, hogy itt valami, még ha jobbára csak diskurzus szintjén, de mintha kerekedik-forma.

Merész és fárasztó időbeli ugrással az orosz exelnök (és egykori miniszterelnök) minapi, nem éppen barátságos reakciójáig érünk: Dimitrij Medvegyev nem akármilyen sajtóorgánumon keresztül üzent – a TASSZ állami hírügynökség kérdéseire válaszolva reflektált a moldáv kérdésre. Szerinte gondban lesz Bukarest, és Kisinyov is, ha a moldáv európai uniós csatlakozási szándék egyre konkrétabb módon körvonalazódik majd. Emberünk nem finomkodik: egyszerűen felelőtlennek nevezi a bukaresti politikai tisztségviselőket, a moldáv elöljárókat pedig egyenesen hazaárulással vádolja. Érvelésében keverednek az indulatos retorikai elemek és a jól kiszámított, tényszerűen tálalt tételek. Medvegyevet láthatóan irritálja, hogy Kisinyovban mintegy közös parlamenti ülést tartottak a Pruton inneni és túli törvényhozók, hogy hóráztak egyet – gondolom én, a pillanat spontán emelkedettsége okán –, és hogy szerinte Bukarestben már nem a két ország egyesüléséről beszélnek, hanem egyenesen arról, hogy Moldávia, mint ideiglenesen elcsatolt terület, abszorpció révén visszatér a haza kebelére.

Volt már a történelemben döntés Kisinyovban arról, hogy a Prut és Dnyeszter közötti terület bukaresti fennhatóság alá kerüljön: 1918. március 27-én a besszarábiai országos tanács megszavazta az uniót. Alig pár esztendővel később az akkor igennel voksolók közül is belátták: Bukarest provinciaként tekint a Pruton túlra, arrogáns, lekezelő adminisztrációt küldött a frissen megszerzett területre, és esze ágában sincs teljesíteni az unió kikiáltásakor megfogalmazott ígéreteit. Lehet, hogy a jelenlegi moldávok egy része ezért nem lelkesedik feltétel nélkül az épp felgyorsulni látszó fejleményeket látva. Medvegyev jó érzékkel még tetézi is ezt a megosztottságot – úgy véli, a köztársaságban élő ukránok és oroszok (a gagauzokra nem tér ki) véleményét is ki kéne kérni. És persze a fenyegetés is része a medvegyevi diskurzusnak: az orosz exelnök egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy Moszkva elzárja az energiacsapokat, mihelyt Kisinyov egyre inkább közeledni fog Európához – és ezáltal Bukaresthez. Ha még fokozni lehet a hangulatot, a kremli vezetés egyik főszereplője hozzáteszi: a transznisztriai mintegy 220 ezer orosz, aki egyben orosz állampolgár is, nos, ez a populáció mindenképpen számíthat az anyaország feltétlen és hathatós támogatására.

Gondolom, a bukaresti külügyben és a Cotroceni-palotában az orosz szakosok sebtében összeverbuvált munkacsoportja fürgén épp ízeire szedi a szöveget, és értelmezi, nehogy valamilyen árnyalat, kontextusban elrejtett akna elkerülje a figyelmüket. A válaszon meg az illetékesek agyalnak… Hacsak a június közepi hőség nem arra ösztönzi őket, hogy jegeljék a választ sine die.