Románia az ötvenes-hatvanas években
Vissza

Románia az ötvenes-hatvanas években

Az előadásom (Társadalom-átalakítás, társadalmi átalakulás Romániában az ötvenes-hatvanas években) a második világháború utáni két évtizedek politikai eseményeinek igen vázlatos áttekintése után arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi történt a romániai, ezen belül a romániai magyar társadalommal a modernizációnak nevezett globális folyamat kelet-európai, romániai, ,,szocialista modernizációként” ismert időszakának első évtizedeiben.

A hatalmat 1947. december 30-a, a király lemondatása, az Alkotmány felfüggesztése után diktatórikus módon megszerző és gyakorló Román Kommunista Párt (1948-1965 között: Román Munkáspárt) minden rendelkezésére álló erőforrást koncentrálva, hatalmas lendülettel látott neki a politikai szerkezet, a gazdaság, a társadalom átalakításának. Ismertek, jól dokumentáltak ennek a korszaknak, különösen az ötvenes éveknek, a romániai ,,osztályharc” legvéresebb évtizedének emberi veszteségei. Az új hatalom a pártállam kiépítése során félreállította, részben megsemmisítette az elitet, több menetben átszabta az ország területi-adminisztratív szerkezetét, létrehozta a ,,munkáshatalom” ipari központjait, villamosított, infrastruktúrát épített, a vidék meghódításával (kollektivizáció) párhuzamosan erőltetett urbanizációba kezdett, és kiépítette a fogyasztás kezdetleges formáit lehetővé tevő kereskedelmi hálózatot és a szabadidő eltöltésére alkalmas tereket. Mindez azonban nem romániai, kelet-európai sajátosság, hiszen a második világháború után Európa nyugati részén is lezajlott egy átfogó modernizációs folyamat, amelyet a történész Erik Hobsbawm ,,az emberiség történetének leggyorsabb, legegyetemesebb, legviharosabb és legnagyobb társadalmi átalakulásának” nevezett.

Nyugaton ebben az időszakban eltűnt (azaz arányaiban 10% alá csökkent) a parasztság, megsokszorozódott az egyetemi diákság létszáma, csökkent az ipari munkásság létszáma és megnőtt a nők társadalmi szerepe – ezt az 1968 májusi franciaországi diáklázadásokkal tetőző átalakulást nevezték társadalmi forradalomnak. Romániában a politikai hatalom megragadása, kiépítése viharos gyorsasággal zajlott: a köztársaság kikiáltása után fél év kellett ahhoz, hogy előbb februárban egyesüljön a kommunista és a szociáldemokrata párt, létrejöjjön a Román Munkáspárt, amely egy hónap múlva, a Nagy Nemzetgyűlési választásokon 93,2%-os győzelmet arasson, és egyetlen nap, április 13-án az új hatalmi szerv, a Nagy Nemzetgyűlés megalakuljon, beiktassa az új kormányt, és elfogadja az új, ,,szocialista” Alkotmányt, június 9-11-én megvalósuljon az ipari egységek, bányák, bankok, biztosítók és szállító egységek államosítása, vagyis ,,a falánk kizsákmányolók kezéből kiragadott vállalatok az egész nép közös vagyonává” váljanak. Ezt követte az oktatás államosítása augusztus 3-án, majd augusztus 28-án megalakul ,,a nép fegyveres karja”, a Népbiztonság Általános Igazgatósága (a Szekuritáté). 1949 március elején kezdődik a kollektivizálás, április 10-én beiktatják az államhatalom helyi szerveit, az ideiglenes néptanácsokat (néptanácsi képviselő-választásokat csak 1950 december 3-án tartanak). 1950 szeptemberében létrejönnek a rajonok és tartományok; 1952-ben és 1960-ban átszervezik ezeket.

1952-ben hozzák létre a mindössze nyolc évet megélt Magyar Autonóm Tartományt

A romániai magyarság számára azért is figyelemre méltó a két dátum, mert az első során létrehozzák, a második során megszüntetik a mindössze nyolc évet megélt Magyar Autonóm Tartományt; a ma is létező területi-adminisztratív szerkezetet, a megyéket már a Ceausescu-korszakban, 1968-ban alakítják ki.

Köztudott, hogy a szovjet csapatok 1958-ban kivonultak Romániából. Az azonban kevésbé ismert, hogy 1945-től a román nemzetgazdaság stratégiai ágazataiban szovjet-román közös vállalatok alakulnak, és ez a gazdasági szektor szovjet ellenőrzésének azok a formái, amelyek tevékenységeiről mai napig igen keveset tudunk. A szovjet félnek inkább szakmai-technikai jellegű volt a hozzájárulása, és a termelődő nyereséget kivitte az országból. Létrejött többek között a Sovromtransport, Sovrompetrol, Sovromlemn, Sovrommetal, Sovromgaz, Sovromchim, Sovromcarbune, Sovromtractor (a brassói traktorgyár), Sovromcarțit (uránbányászat a Nyugati-havasokban), a TARS (Transporturile Aeriene Romana-Sovietice), ezek 1954-ben és a következő két évben sorra megszűntek.

Szintén kevéssé ismert ma már, hogy 1948 őszétől az ötvenes évek végéig ezer és ezer fiatal tanult ,,az Unióban”, szovjet egyetemeken: ők képezték központi és tartományi szinteken az új adminisztratív, gazdasági, kulturális (média) elit jelentős részét. A tudás, amelyet így importált Románia, meghatározta az ország tervgazdasági fejlesztésének első időszakát: ők lettek a társadalom-átalakítást befolyásoló, az Ervin Toffler által ,,integrátoroknak” nevezett szakemberek reprezentatív képviselői.

A szocialista országokban a társadalom átalakítását célzó elképzelések összegzései az állami tervek: ezek végzik a gazdaság és a társadalom bürokratikus koordinációját. A párt, az állami és tömegszervezetek funkcionáriusaiból, valamint az állami vállalatok vezetőinek együtteséből álló szervezet az apparátus vagy bürokrácia. Ők a hatalom technikusai. Nélkülük elképzelhetetlen lenne a modern, ipari társadalom. Nemcsak a politikusok tartoznak ide, hanem az a sokféle új szakember, akiknek feladata a modern, vagyis tudásalapú és igen bonyolultan intézményesített hatalmi, gazdasági, társadalmi rendszerek egységének (működőképességének, hatékonyságának) kimunkálása és fenntartása: az integráció. Ezek az integrátorok menedzserek, és kevésbé ideológusok, alkotó jellegű munkát végző társadalmi vagy politikai vezetők. A hatalomban való részvétel a rendelkezésül bocsátott vagy kialkudott integrátori eszközök működtetéséből áll – és minél több ilyen eszköz van, annál nélkülözhetetlenebbek, és annál nagyobb a hatalmuk.

Toffler szerint a fejlett ipari társadalomban, függetlenül a politikai rendszertől, az integrátoroké a tényleges hatalom – a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális, tömegmozgalmi, vagy éppen a sportéletet is szervezik, irányítják. Ők adminisztrálják, ellenőrzik az információkat (ideológia, propaganda), a humán erőforrásokat (káderpolitika, kádermozgatás), valamint a(z ipari centrumokat, iparágakat, egyes egységeket létrehozó) beruházási forrásokat – ez hatalmuk forrása. Az 1949-es első, egy éves nemzetgazdasági tervet ismertető Gheorghiu-Dej szerint ,,tapasztalataink - sem a technikai apparátus, sem gazdasági kádereink tapasztalata - nem tették lehetővé hosszabb időszakra szóló terv kidolgozását”, és ,,a tervszerűsítés céljaira előkészített, tudományos alapokon kidolgozott statisztikai és dokumentáris” anyagok csak most vannak előkészületben.

Az ötvenes évek második felében alakulnak ki a szakértői munkára és széles körű egyeztetésekre alapozott hosszú távú fejlesztési tervek. Erről a folyamatról a Román Munkáspárt 1960-as, III. Kongresszusán állapítja meg Gheorghiu-Dej, hogy"az előkészítő munkálatokban, amelyek a párt és államvezetés közvetlen irányításával folytak, az Állami Tervbizottságon és a minisztériumokon, a tartományi, rajoni, városi pártbizottságokon és néptanácsokon kívül részt vett több mint 20.000 szakember, mérnök, tudós, ipari és mezőgazdasági élmunkás.” A Magyar Autonóm Tartományban a tartományi távlati fejlesztési tervét először 1958-ban, majd 1959-ben, végül, a harmadik változatot, 1960-ban mutatták be és vitatták meg a Tartományi Pártbizottság bővített ülésein.

A folyamatnak két figyelemre méltó eredménye volt: az egyik a MAT 1960-as (egyetlen) Statisztikai Évkönyve, a másik pedig az 1958-1959-ben Szövérfi Zoltán tartományi propagandatitkár felügyeletével, Keszi-Harmath Sándor közgazdász, a Tartományi Néptanács Tervosztályának munkatársa vezetésével készült A Magyar Autonóm Tartomány a gazdasági fejlődés útján című kiadvány (amit később ,,a MAT monográfiájaként” emlegettek). A kiadvány sorsa már a változó nemzetiségpolitikát mutatja: a nyomdából visszafordítják, a szerzők ellen megfélemlítő kampányt indítanak, Keszi-Harmath Sándort kizárják a pártból, eltávolítják állásából. Az indok: Székelyföldet emlegetnek, az ország különálló részeként kezelik a MAT-ot, és nem országos keretekbe beágyazva beszélnek a jelenségekről. Korabeli abszurdum, hogy az autonóm tartományban az autonomizmus mint elítélő vádpont jelenik meg! Az igazi cél: politikailag a megfélemlítés, a MAT megszüntetésének előkészítése, gazdaságilag pedig az egységes és központosított tervezés megerősítése.

Az integrátorok egyetemi diplomások, szakértők: Romániában 1950 és 1970 között az egyetemi karok száma 135-ről 191-re, a tanárok létszáma 5818-ról 13.425-re, a diákok létszáma pedig 53.007-ről 171.885-re emelkedett. Ha a gazdaság bármely területét vizsgáljuk, a diplomás szakértők megjelenése és az adott ágazat stabil teljesítése közötti összefüggés nyilvánvaló. Az ipar ágazatainak (például az addig alig létező vegyiparnak, vagy az akkor kezdődő személyautó-gyártásnak) a fejlesztése a szakértelem függvénye, például a marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát építése és a különböző részlegek beindítása csak a kelet-német, csehszlovák, ugyanakkor angol szakemberek segítségével történhetett. A mezőgazdaság ,,szocialista szektorrá” való átalakítása 1962 áprilisában fejeződik be, de az ezutáni átmeneti években jól érezhető az agrár-, meg a könyvelésben jártas szakemberek hiánya. Igaz, hogy a szocializmusban a ,,szocialista”, majd ,,sokoldalúan fejlett szocialista” társadalomépítés mindig politikai prioritások szerint történik, de ennek az ütemét a rendelkezésre álló szakértelem alapvetően befolyásolta. Adott esetekben a szakértői tervezés, előkészítés megtörtént, de nem volt politikai akarat az erőforrások mozgósítására, megvalósításra. Például 1969-ben már készen volt Románia autópályáinak a terve (az IPTANA, azaz Institutul pentru Proiectari Transporturi Auto, Navigatie si Aeroporturi tervezésében), de ebből csak a Bukarest-Pitesti szakasz készült el. Egyébként a közutak legnagyobb részének modernizálása a hatvanas években történt (például a Marosvásárhely-Csíkszereda útvonal aszfaltozása 1962-1966 között), és ugyancsak a hatvanas években sikerült a falusi települések zömének a villamosítása. A társadalom átalakítása, vagyis a társadalmi átrétegződés mindvégig a hatalom fő célkitűzése volt.

A hatvanas években már beszélhetünk a munkásság számbeli dominanciájáról: az 1966-os népszámlálás szerint városi környezetben az alkalmazottak 59,2%-a munkás, 24,6%-a értelmiségi és tisztviselő, és 9,7% földműves. Falun a munkások aránya 27,5%, az értelmiségiek és tisztviselőké 4,5%, a kollektivista parasztoké 57,1%. Országos szinten a hetvenes évek végén lesz nagyobb az iparban dolgozók aránya, mint a mezőgazdaságban dolgozóké. Az urbanizáció folyamata mindvégig intenzív, de az ötvenes években pontszerűen fejlesztenek egyes kiemelt (általában nehézipari) központokat: például Vajdahunyad lakossága az 1948-as 7018-ról 1966-ig 68.206-ra nő (és a lakosság 70%-a férfi). A hatvanas években, de főleg a megyésítés után lesz területileg is kiegyenlítettebb az iparfejlesztés, és ennek következtében jelentős a városi lakosság számbeli növekedése. Ceausescu nagy álma: 2ooo-re elérni, hogy a teljes lakosság 70%-a városlakó legyen. Ez azonban álom maradt: 1985-ben érte el a városi lakosság aránya az 50%-ot, és azóta sem haladta meg a hatvanat.

A szocialista korszakban az élelmiszerellátás mindvégig akadozott, a fogyasztás alapformái éppen csak kialakultak (leginkább a lakás, mint tartós fogyasztási cikk vált elérhetővé, az autó már kevésbé). Ideológiai, propagandisztikus célokat szem előtt tartva és a tartalékokkal gazdálkodva csak az ünnepekkor, néhány napra sikerül az élelmiszerbőség látszatát kelteni. Ilyenkor importcikkeket is árusítanak. Például az 1961-es évben május 1. és május 8., a kommunista párt megalakításának 40. évfordulója alkalmával a Maros Magyar Autonóm Tartomány üzleteibe került mint különlegesség 500 doboz Nescaffé, 10.000 kg citrom, 3.000 női relon zokni, 500 relon férfi ing, 100 import mosógép, 50 import magnetofon. A hatvanas évek közepén, a szocializmus építésének Gheorghiu-Dej nevével fémjelzett korszakának végén a társadalomnak továbbra sincs beleszólása az elosztásba, de a hatvanas évek a lakosság számára érezhetően fellendülést, viszonylagos egyéni felhalmozási lehetőséget jelentenek.

Ez már a ,,konszolidált szocializmus”: a hatvanas évek elejétől a hetvenes évek végéig a pártállam Romániában élhető formákat teremtett és tartott fenn. De nem beszélhetünk a társadalom nyomására tett engedményekről, csupán a társadalmi fogyasztási szükségletek konjunkturális figyelembevételéről. A társadalom hosszú távú viselkedése az, amely abból a szempontból figyelemre méltó, hogy mennyire önálló, és ,,mit is akar” ez a társadalom. Ezek a demográfiai folyamatok: szülések, mobilitásban résztvevők száma, aránya. Romániában a szocializmus korszakában zajlik a modernizáció jellegzetes és jellemző demográfiai jelensége: a demográfiai átmenet. 1949-ben 224.183 fő a természetes szaporulat, ez 1965-re 114.969 főre csökken. Ezért a szocialista állam 1966-ban drasztikus szülésszabályozási (,,abortusz”-) törvényt hoz: a támogatások növelésével egybekötve a terhesség ellenőrzésére, a terhességmegszakítás szabályozására igen szigorú feltételeket szabnak. Rövid ideig ennek van is hatása: 1967-ben 527.764-en születnek, a természetes szaporulat 348.635 fő. De a társadalom ,,megy a maga feje után”, a természetes szaporulat 1967 és 1968 után újra a háromszázezer alá csökken, sőt, 1983-ban 87.606 fő, a legkevesebb az 1990 előtti időszakban. Az 1990-es népességcsúcs 23.206.720 fő (a tervezett 26 millióval szemben). A természetes szaporulat 1992-ben váltott negatívra, ekkor mínusz 3.462 fő, azóta ez a tendencia nem változott.

A romániai, és ezzel együtt a romániai magyar társadalomról az ötvenes-hatvanas évektől kezdődően beszélhetünk úgy, mint ami már legfontosabb jellemzőiben modern társadalom. Hogy mit is jelent ez? Yuval Noah Harari izraeli történész szerint ”minden kísérlet a modern társadalom jellegének meghatározására olyan, mintha a kaméleon színét akarnánk meghatározni. Az egyetlen jellemző, amiben biztosak lehetünk: a szakadatlan változás.” Az a bizonyos, hogy,,az elmúlt 2oo évben a politikusok legfőbb valutája az az ígéret, hogy lerombolják a régi világot, és jobbat építenek helyette. Még a legkonzervatívabb pártok sem azt ígérgetik, hogy egyszerűen megtartják a dolgokat úgy, ahogy vannak. Mindenki társadalmi reformot, oktatási reformot, gazdasági reformot ígér – és gyakran be is váltják ígéretüket.” Ennek a romboló-építő ígérgetésnek és munkálkodásnak egy, kelet-európai változata volt a szocializmus. A premodern korszak tájainkon is végetért, és ennek igen súlyos és itt nem részletezhető következményei vannak. Csak egyetlenre hívom fel a figyelmet: az ismert szociológus, Anthony Giddens szerint ,,mindnyájunk számára, akik a modern világban élünk, a világunk dolgai jellegzetesen homályosak, ez pedig nem volt jellemző az előző korszakokra. A premodern környezetekben az egyének által használt, Clifford Geertz által „helyi tudásnak”nevezett ismeretegyüttes gazdag, sokféle volt, és alkalmazkodott a lokalitás életkörülményeihez. De vajon hányan tudjuk ma, amikor felgyújtjuk a villanyt, hogy szigorúan technikai értelemben mi is az elektromosság? “

 

(A szerző  a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Humántudományi Tanszékének tanára. Az erdélyi magyarság 100 éve című tudományos konferencián elhangzott előadás összefoglalója)

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - A Szarkaláb Néptáncegyüttes ...
Darius Vâlcov: halálosan megfenyegették ...
Carmen Dan: tíz csendőr esetében merült ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ