Román elődöntő Sencsenben

Román elődöntő Sencsenben
A vártnál jóval könnyebben, alig 57 perc alatt jutott be a sencseni a 750 ezer dollár összdíjazású, sencseni keménypályás női tenisztorna elődöntőjébe az első számú kiemelt Simona Halep, miután esélyt sem adott a 19 éves fehérorosz reménységnek, Aryna Sabalenkának (73. a WTA-világranglistán).

Halep rögtön meglépett 3:0-ra, 5:1-nél már szettlabdája volt, végül 6:2. 6:2-vel diadalmaskodott úgy, hogy 5 ki nem kényszerített hibája, 11 nyerő ütése volt a rövid mérkőzés során, és 9 break-labdából 5-öt érvényesített. Sabalenka legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, hogy sikerült – egyszer – elvennie a világelső adogatását…

Ugyancsak tegnap a 8. számú kiemelt Babos Tímea (55.) kikapott a negyeddöntőben, miután nem bírt a papírforma szerint esélyesebb. 4. számú esélyes Irina-Camelia Beguval (43.). Mindkét játszmában 5:5-ig fej-fej mellett jutott el a két teniszező, de mindkétszer Begu volt pontosabb a végén. A babostimea.hu oldal beszámolója szerint a nyitószett végjátékában a román játékos bréklabdáról nyerte adogatását, majd fogadóként csak egy labdamenetet veszített. A másodikban Babos közel állt az egyenlítéshez, de 5:4 után nem tudta kiszerválni a szettet, 15-40-ről még egyenlített, ám Begu végül brékelt. Ettől pedig lendületbe jött, 5:5 után nullára hozta adogatását, majd 30-ra elvette ellenfeléét, így 7:5, 7:5 lett a végeredmény.

Ezzel az is eldőlt, hogy pénteken román elődöntő lesz Sencsenben: Halep és Begu egymás között dönti el, ki szerepelhet a döntőben. A két játékos egyébként eddig 5-ször találkozott egymással hivatalos mérkőzésen, és megannyiszor Halep győzött.

A másik ágon: Marija Sharapova (orosz)–Zarina Diyas (kazahsztáni) 6:3, 6:3 és Katerina Siniakova (cseh, 6.)–Kristyna Pliskova (cseh) 6:2, 6:2.

MUGURUZA–HALEP ÖSSZECSAPÁS MÁR AZ AUSTRALIAN OPEN ELŐTT? A jövő heti sydney-i torna szervezői bejelentették, hogy kérését elfogadva szabadkártyát adtak a spanyol Garbine Muguruzának, a WTA-világranglista második helyezettjének, aki a héten izomgörcs miatt már első mérkőzését feladta Brisbane-ben. A sydney-i tornán – első számú esélyesként – Simona Halep is indul, így amennyiben a papírformák érvényesülnek, a döntőben Halep–Muguruza összecsapást láthatunk. Másfelől, amennyiben Halep korán búcsúzik, Muguruza pedig megnyeri a tornát – ahol tavaly nem játszott, így 470 pontot szerezne –, még az év első GS-versenye előtt a világranglista élére kerülhetne. Halep ez esetben is első számú kiemelt lenne a január 15-én kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokságon, hiszen annak szervezői az előző heti világranglistát veszik figyelembe a kiemelések összeállításakor.