Rómában történt

Rómában történt
A római salakpályás tenisztorna nyitókörében vívta utolsó mérkőzését Roberta Vinci, a női világranglista korábbi hetedik helyezettje. A 35 évesen búcsúzó játékos szettelőnyről kapott ki hétfőn a szerb Alekszandra Krunicstól.

Az olasz teniszező párosban öt Grand Slam-tornát nyert, volt világelső, és Sara Erranival a sportág történetében ötödikként hódították el mind a négy GS-serleget. Egyesben 19 szezon alatt tíz tornán diadalmaskodott, a 2015-ös US Open elődöntőjében legyőzte Serena Williamst, ezzel megakadályozta, hogy az amerikai sztár véghezvigye a klasszikus Grand Slamet, azaz egy naptári évben mind a négy nagy versenyt megnyerje.

Vinci négyszer (2006, 2009, 2010, 2013) volt tagja a Fed-kupa győztes olasz válogatottnak.

A nőknél a kétszeres GS-győztes Viktorija Azarenka csupán három játékot nyert az Indian Wells-i bajnok Oszaka Naomi ellen. A japán lány lesz az ellenfele az első körben erőnyerő Simona Halepnek. A magyar származású, brit Konta Johanna két szettben verte a 17. helyen kiemelt szlovák Magdalena Rybarikovát.

Már az első forduló végállomást jelentett Mihaela Buzărnescu számára, aki szoros mérkőzésen, két szettben kikapott a kínai Su-aj Csangtól.

A volt világelső Novak Djokovics könnyed győzelemmel jutott a második fordulóba. A 12-szeres Grand Slam-bajnok szerb játékos hétfőn csak négy gémet veszített az ukrán Olekszandr Dolgopolov ellen.

Érdekesebb eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Férfiak, 5,44 millió euró összdíjazás: Goffin (belga, 9.)–Mayer (argentin) 6:1, 6:2; Carreno Busta (spanyol, 10.)–Donaldson (amerikai) 6:4, 3:6, 6:0; Djokovics (szerb, 11.)–Dolgopolov (ukrán) 6:1, 6:3.Nők, 3,35 millió dollár összdíjazás: Csang (kínai)–Buzărnescu 6:3, 7:6 (2); Kontaveit (észt)–Vandeweghe (amerikai, 12.) 6:1, 6:1; Keys (amerikai, 13.)–Pavljucsenkova (orosz) 6:4, 6:1; Konta (brit)–Rybariková (szlovák, 17.) 6:4, 6:3; Oszaka (japán)–Azarenka (fehérorosz) 6:0, 6:3; Van Uytvanck (belga)–Stosur (ausztrál) 6:7 (6), 6:3, 6:2; Stephens (amerikai, 9.)–Strycova (cseh) 6:7 (4), 6:3, 6:1.

Párosban továbbjutásnak örülhetett Sorana Cârstea és a lett Jelena Osztyapenko kettőse, miután 87 perc játék után legyőzte 7:6 (4), 6:3 arányba Rybariková és a lett Anasztaszija Szevasztova duóját. A győztesek eddigi jutalma 9227 euró és 105 világranglistapont. A következő fordulóban Cârsteáék a Szvjetlána Kuznyecova, Karolína Plískova (orosz, cseh) párossal játszanak.

Nem sikerült viszont a bemutatkozás a Lara Arruabarrena Vecino, Irina-Camelia Begu (spanyol, román) kettősnek, a hatodik favorit duó egy óra és 23 perc játék után döntő rövidítésben, 3:6, 6:3, 10–5 arányban kikapott az Alla Kudrjavceva, Renata Voracova (orosz, cseh) duótól. Beguék 4572 eurós csekkel és egyetlen WTA-ponttal vigasztalódhatnak.

A párosok 3. kiemeltje a világbajnok Babos Tímea, aki a francia Kristina Mladenovic oldalán erőnyerő volt az első fordulóban, a másodikban pedig olasz ellenféllel, a szabadkártyás Sara Errani, Martina Trevisan duóval mérkőznek.