Robert Harris segített, hogy könnyebben teljen az idei év
Vissza

Robert Harris segített, hogy könnyebben teljen az idei év

Számomra az év írója egyértelműen Robert Harris. Ha jól emlékszem, akkor valamikor tavaly decemberben találkoztam vele először. Épp a Mamut bevásárlóközpont második emeletén bolyongtam, amikor felfigyeltem egy félbevágott huszárra és a mellette lévő vastagtalpas címre: Tiszt és kém. Fél óra múlva már az 56-os villamos kopottas ülésén faltam a könyv betűit. A regényben Harris Georges Picquart alezredes bőrébe bújva tárja fel a Dreyfus-ügy sötét, zavaros és rejtélyes hátterét. Ezt azonban egy olyan kivételes, egyedi történetmesélői stílusban teszi, amilyennel még nem találkoztam. Valószínűleg Polanski sem, akit a regény annyira megihletett, hogy legújabb filmjét (J’accuse) ez alapján forgatta.

A könyvet rekord idő alatt olvastam ki. Pedig nem vagyok az a „nem tudom letenni a könyvet” típus. Ugyanakkor a Tiszt és kém nemcsak az olvasási sebességem kapcsolta nagyobb fokozatra, hanem egyúttal a képzeletbeli karakter-ranglistám átrendeződéshez is vezetett. Picquart alezredes ugyanis könnyed csípőmozdulattal taszította le Hemingway Robert Jordanjét a lista éléről. Holott Hemingway hősét ezidáig még megközelíteni se tudták.

Szegény Jordanre újabb megpróbáltatások vártak, miután megvásároltam Harris Imperium és Lustrum című könyveit. A fiktív rangsorban Jordan még lejjebb csúszott, Jászberényi karakterei viszont teljesen kiszorultak a Top 10-ből, és bizony az öreg, cinikus Thomas Fowler pozíciója is kissé meginogott. Az eddigi dobogósok lejtmenetét egy Tiro nevű rabszolga, aki egyben Cicero személyi titkára, indította el. Mindezt úgy sikerült elérnie, hogy még csak nem is ő a főszereplő. Az események középpontjában ugyanis Cicero áll. Tiro könyvbéli szerepéltetésének célja, hogy közelről ismertesse az ókori világ egyik legnagyobb szónokának politikai pályafutását (a Tiszt és kémben például Picquart, főszereplőként a saját történetének volt a krónikása). Ugyanakkor Tiro magáról is mesél ezt-azt. Bizonyos helyzetekben teret ad saját gondolatainak, kifejti véleményét, érzelmeit, reflektál az eseményekre. A regény karaktereihez fűződő érzéseiről szintén részletesen beszámol, ennek ellenére nem válik tolakodóvá. Tiro mindvégig Cicero árnyékában marad, Harris pedig pontosan ezt akarta. Tiro mégiscsak egy rabszolga, és a történetmesélés során ehhez kellett igazodni.

Az eddig felsorolt Harris regények egytől egyig egyes szám első személyben íródtak. Én amúgy is az E/1-es regényeket kedvelem leginkább, de kíváncsi voltam, hogy Harris miként boldogul a mindentudó E/3-ban. Ezért megrendeltem a München című „zseniálisan felépített kémregényét” – ahogy azt a The Guardian cikkírója jellemezte. Habár szerintem messze áll az igazi kémregényektől. A könyv az 1938-as müncheni konferencia eseményeit ismerteti egy angol (Hugh Legat) és egy német (Paul Hartmann) diplomatán keresztül, nagy hangsúlyt fektetve Chamberlain szerepére. Zseniális könyv, ugyanakkor a Tiszt és Kém, Imperium, Lustrum triumvirátusa mindent visz. A könyv ettől függetlenül természetesen bekerült az idei tízes listámba.

Úgy érzem nem volna fair, ha nem említeném meg Roger Crowley nevét, akinek könyvei ugyancsak nagy hatással voltak rám. Crowley 1453 című könyvét azután vásároltam meg, hogy megnéztem egy, a Netflixen futó remek dokumentumfilmet Konstantinápoly elestéről. Mellesleg mindig vonzott a város történelme, de főleg a végső ostrom eseményei, az ezeréves település utolsó nagy csatájának körülményei. Nos, Crowley könyve minden kíváncsiságomat kielégítette. A borzalmas tördelés és az apró betűk sem tudták elvenni a kedvem a könyvtől.

Crowley stílusa annyira megfogott, hogy azonnal megvásároltam a Kalmárköztársaság és a Hódítok című könyveit. Ez utóbbira, azon túl, hogy Crowley a szerzője, más okokból is vágytam. Idén februárban, a téli szürkeségtől megundorodva, néhány napra Portugáliába utaztunk. Azzal mindig is tisztában voltam, hogy Portugália a világ egyik legnagyobb gyarmatbirodalmával rendelkezett. De Porto egyik tengerészeti múzeumában nézelődve, felvetődött bennem a nagy kérdés: ezt mégis miként sikerült összehozniuk? Crowley könyve pontosan erre a kérdésre válaszol.

A fentiek alapján nem meglepő, hogy az idei tízes listámat Harris és Crowley dominálja, kikhez Steinbeck, Macintyre és Harari csatlakoztak. Ez utóbbi könyvét, a Sapienst, évekig halasztottam, mígnem idén sikerült elolvasni, de nem egyből, hanem apránként, részletenként. Amúgy nem is ajánlom senkinek, hogy együltében végig olvassa. Túl adatgazdag, túl sok az infó. Jobb, ha bizonyos fejezetek után letesszük a könyvet és pár napig, vagy akár egy hétig, emésztgetjük az olvasottakat.

És akkor jöjjön az idei tízes lista, mely a következőképpen állt össze: 1.) Robert Harris: Tiszt és kém. 2.) Robert Harris: Imperium. 3.) Robert Harris: Lustrum. 4.) Roger Crowley: Hódítók. 5.) John Steinbeck: Orosz napló. 6.) Robert Harris: München. 7.) Roger Crowley: 1453. 8.) Roger Crowley: Kalmárköztársaság. 9.) Yuval Noah Harari: Sapiens. 10.) Ben Macintyre: Dupla csavar.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Október 1-jétől csak útlevéllel lehet ...
Florin Cîțu a PNL új elnöke
Újraszentelték a felújított ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ