Robert Capa, a tudósító – Kiállítás a Capa Központban

Robert Capa, a tudósító – Kiállítás a Capa Központban
Robert Capa, a tudósító címmel tekinti át a világhírű, magyar származású fotográfus pályafutásának főbb állomásait a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kedden megnyílt tárlata.

Csizek Gabriella kurátor a Magyar Nemzeti Múzeum csaknem ezer felvételt tartalmazó Capa-gyűjteményéből válogatta azt az ötven fotót, amelyek a Capa Központ által tervezett, nagyszabású állandó Robert Capa-kiállítás ízelítőjéül is szolgál.

A magyar állam 2008-ban vásárolta meg a Robert Capa-mestergyűjteményt, szerződésben vállalva annak elhelyezését egy akkor még létrehozandó fotóközpontban. A Capa Központ 2013-ban nyílt meg azzal a céllal, hogy bemutassa a klasszikus és kortárs fotográfiát, illetve a magyar fotóriporterek tevékenységét, egyben népszerűsítse a névadó munkásságát és ápolja örökségét.
    

Kőrösi Orsolya,  a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ az MTI-nek elmondta, hogy kedvező kormányzati döntés esetén az épülethez tartozó, egykori Tivoli mozi termében tervezik kialakítani az állandó Robert Capa-kiállítást, amelyet szeretnének 2018-ban, a gyűjtemény megvásárlásának tizedik évfordulóján megnyitni.

Mint a kedden megnyílt kiállítás ajánlója emlékeztet, a 2008-ban megvásárolt kollekció révén New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé. A Master's Set III (Mestergyűjtemény) sorozat 937, a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz; ezeket a fotográfiákat Cornell Capa (Robert Capa öccse) és Richard Whelan fotótörténész válogatták ki a Robert Capa által hátrahagyott mintegy 70 ezer negatív közül.

Döntésük értelmében ezekről a negatívokról ebben a méretben kizárólag ez a három széria nagyítás volt és lesz készíthető. A sorozat – Cornell Capa és Richard Whelan szándéka szerint – az életművet leginkább reprezentáló képeket tartalmazza, a Capa teljes munkásságát felölelő, 1932 és 1954 közötti időszakból.

A Robert Capa, a tudósító című kiállítás az életút egészének mintegy ötven képét tartalmazza, az első megbízások egyikeként készült, Trockij beszédét megörökítő képtől egy, az indokínai háborúban exponált felvételig. A kiállított képek közül tizennyolc most került először a nagyközönség elé.

(Borítókép forrása: MTI/Balogh Zoltán)