RMDSZ: Öt megyei, négy kolozsvári tanácsos
Vissza

RMDSZ: Öt megyei, négy kolozsvári tanácsos

Kolozs megyében visszaosztással az RMDSZ öt megyei és négy kolozsvári városi tanácsosi mandátumot tölthet be az elkövetkező négy évben a vasárnapi önkormányzati választások eredményei alapján. Eddig az RMDSZ hét megyei és öt kolozsvári tanácsosi tisztséggel rendelkezett, valamint a megyei tanács alelnöki és a kolozsvári alpolgármesteri helyet is elfoglalta.

A megyei tanácsban az RMDSZ által megszavazott rangsor szerint Vákár István – megyei tanácselnökjelölt, kertészmérnök, Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója, Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Rés Éva mérnök, vállalkozó és Lőrinczi Zoltán László pályázati szaktanácsadó képviseli majd a magyar közösséget.

A kolozsvári önkormányzatban Oláh Emese kolozsvári alpolgármester-jelölt, jogász, Rácz Béla-Gergely közgazdász, egyetemi adjunktus, Rácz Levente Zsolt vegyészmérnök és Fugel Edina közgazdász töltenek be a jövőben tanácsosi mandátumot az RMDSZ részéről.   

Ugyan a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a megyében, mind a városban többséget szerzett, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetői bíznak abban, hogy a liberális párttal a napokban várható egyeztetések során sikerül megszerezni a Kolozs megyei tanács alelnöki és a kolozsvári alpolgármesteri tisztséget, amelyet a továbbiakban is Vákár István és Oláh Emese töltene be.

Kolozs megyében az RMDSZ közel harmincezer szavazatot kapott, sikeresen megtartotta az összes eddigi polgármesteri tisztséget és megnyerte Kisbács községet is, ahol az elmúlt 80 évben nem volt magyar polgármester.  

Csoma Botond, Kolozsvár polgármesterjelöltje és az RMDSZ Kolozs megyei elnöke megköszönte mindazoknak, akik a magyar képviseletre szavaztak.

„Úgy gondolom, Kolozs megye megmutatta, hogy az elmúlt négy évben fejlődtek a településeink, az emberek pedig jutalmazták ezt. Így sikerült plusz egy polgármesteri széket szereznünk. Kiemelten örülök Kisbácsnak, ahol egy emberöltő óta nem volt magyar polgármesterünk. Ma ez egy tizenkétezer lelkes községben, Kolozsvár közvetlen szomszédságában óriási dolog. Sajnos, Kolozsváron a járványhelyzet rányomta a pecsétjét a választásokra. Tartottunk tőle és beigazolódott: az idősek egy része a járványhelyzet miatt nem mert elmenni szavazni. Ettől függetlenül minden esély megvan arra, hogy továbbra is legyen alpolgármesterünk.”

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere megköszönte mindenkinek, aki a magyar képviseletre szavazott.

„A kolozsváriaknak fontos, hogy a városnak legyen magyar hangja, magyar képviselete. Ezt jelenti az alpolgármesteri tisztség, és ezért fogok dolgozni a következő négy évben is. Sajnos, kevesebben leszünk a tanácsban. Ennek ellenére a következő négy évben is szeretnék alpolgármesterként a magyarokért dolgozni, s továbbra is fordulhatnak hozzám bizalommal a kolozsváriak!” 

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke úgy értékelte, hogy a megyében erősödött a magyar képviselet.

„Megnyertük Kisbács községet, és megtartottunk minden települést. A megyei listán még nem tudjuk, pontosan hány tanácsosunk lesz, de a Kolozs Megyei Tanács alelnöki tisztségét úgy tűnik, hogy megtarthatjuk. Véleményem szerint erősödött a magyar képviselet Kolozs megyében!”

Képünkön Rácz Levente és Rácz Gergely 

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Bukarestben és az erdélyi megyékben ...
Felmentette első fokon a bukaresti ...
Koronavírusos beteg Medgyesen – ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ