RMDSZ: megakadályoztuk az anyanyelv-használat lehetőségét előíró cikkely törlését az egészségügyben

RMDSZ: megakadályoztuk az anyanyelv-használat lehetőségét előíró cikkely törlését az egészségügyben
„Hosszas tárgyalások eredményeként sikerült megakadályoznunk a képviselőházban, hogy töröljék a páciensek jogállását szabályzó törvény előírásai közül azt a cikkelyt, amely lehetővé tette, hogy egy magyar anyanyelvű orvos magyarul tájékoztassa a pácienst egészségügyi állapotáról” – mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: a román pártok képviselői a bevándorlókra hivatkozva tartották szükségesnek a törvény szigorító módosítását, és nem voltak tekintettel a Romániában élő kisebbségre. Az RMDSZ közbenjárására módosították az eredeti előterjesztést, és elutasították ezt a magyarság számára hátrányos javaslatot.

„Eredetileg a törvény szövege azt írta elő, hogy a pácienseket román nyelven vagy anyanyelven kötelesek tájékoztatniuk az orvosoknak, ha pedig nem román állampolgárok, akkor egy olyan nyelven, amilyet ismernek. Ehhez nyújtottak be egy módosítást, amely teljesen törölte az anyanyelvű tájékoztatás lehetőségét. Amennyiben a törvény-módosítás úgy lépett volna érvénybe, ahogyan az a szenátuson első házként átment, a magyar orvos románul vagy angolul kellett volna beszéljen a magyar beteggel. Az RMDSZ szakpolitikusainak bizottsági tevékenysége alatt, illetve a koalíciós egyeztetéseknek köszönhetően sikerült ezt megváltoztatni, és megvédeni az anyanyelv-használatot a páciens és az orvos közötti viszonyban” – magyarázta. Végül az a változat ment át a képviselőház ülésén, amely előírja, hogy a román állampolgárok esetében az anyanyelv, míg külföldi állampolgárok esetében a nemzetközi nyelv az irányadó az orvos és a páciens kommunikációja között” – ismertette a törvény végleges formáját Szabó Ödön.