RMDSZ–EMNP: párbeszéd indult a közös célok kapcsán

RMDSZ–EMNP: párbeszéd indult a közös célok kapcsán
Megbeszélésre hívta a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitója alkalmából Nagyváradra látogató Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az egyetem egyik alapítója. Az eszmecserére a szövetség elnökét elkísérte Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke, míg a házigazdák részéről Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, illetve ügyvezető elnöke volt jelen. Az eseményről Tőkés László európai parlamenti sajtóirodája adott ki közleményt.

Az EMNT és az EMNP közös Bihar megyei székházában tartott, mintegy másfél órás találkozón a tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy vannak olyan közös célok, amelyek együttes fellépést tesznek szükségessé. Ilyen a FUEN által kezdeményezett aláírásgyűjtés, amely egymillió aláírás összegyűjtésével európai védelmet kíván az őshonos nemzeti közösségeknek biztosítani, és amelyet mindkét szervezet támogat. Ilyennek tekintették a regisztrációs folyamatot is, amely a jövő évi magyarországi parlamenti választásokon való részvételhez szükséges.

A találkozón szóba került a Kárpát-medencei Autonómiatanács munkája és az autonómiatervezetek ügye is.

A felek megállapodtak abban, hogy szükség van a rendszeres párbeszédre, a következő találkozóra valószínűleg a Magyar Állandó Értekezlet november elejére tervezett ülése kapcsán kerül sor.

Az egyetemi tanévnyitó demonstratív jellegén túl a magyar vezetőknek érdemi párbeszédet, és ha lehet, együttműködést kell kialakítaniuk, ezzel is megerősítve a nemzeti együttműködés rendszerét, jelentette ki Tőkés László a találkozó után.