Repülőnyi védőfelszerelés érkezik Kolozs megyébe Sanghajból

Repülőnyi védőfelszerelés érkezik Kolozs megyébe Sanghajból
Reggel indult Sanghajból a Kolozs megyei kórházak által megrendelt védőfelszereléseket szállító különjárat, amely a mai nap folyamán érkezik meg Kolozsvárra. A védőfelszerelés beszerzését a helyi közintézmények által kiutalt források és adományok tették lehetővé.

A légi segélyszállítmány megszervezését a sürgősségi megyei kórház, valamint Un Singur Cluj nemrég létrejött platform vállalta fel együtműködve a prefektusi-, illetve a kolozsvári polgármesteri hivatallal és a Kolozs megyei önkormányzattal. Március végén a megyei kórház a bukaresti kínai nagykövetség segítségét kérte olyan kínai gyártók feltérképezése végett, akik rendelkeznek a Kolozs megyei igényeknek megfelelő készlettel.

„A közösségi összefogás ereje még inkább megmutatkozik ebben a járványügyi veszélyhelyzetben, hiszen a koronavírus-járvány elleni küzdelem közös felelősség. Nekünk, mint hatóságnak, önkormányzatnak minden intézkedést meg kell hoznunk a lakosság egészségének védelme érdekében. Arra törekszünk, hogy a járványhelyzethez kapcsolódó beszerzések felszerelései a legjobb helyre kerüljenek. A Kínából érkező szállítmány elégséges védőfelszerelést biztosít a frontvonalban harcolók számára – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, aki megköszönte az Un Singur Cluj platform működtetőinek és felajánlóinak a hathatós támogatást. Egy hónap alatt összesen 925 ezer lejt sikerült adományokból összegyűjteniük a megyei kórházak számára a helyi cégek, intézmények, vállalkozók felajánlásaiból, ehhez még hozzáadódik a szolidaritási jegyekből összegyűlt 225 ezer lej.

„Hálásak vagyunk minden nemes gesztusért, a kisebbekért is! A hasonló kezdeményezések előre visznek, hiszen a társadalmi felelősségvállalás szervez része a segítségnyújtás” – fogalmazott Vákár.