Rendkívüli készültség Joe Biden beiktatására

Rendkívüli készültség  Joe Biden beiktatására
Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Washingtonban Joe Biden megválasztott elnök szerdai beiktatási ceremóniájára. A fokozott aggodalmakat az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump leköszönő elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét, és a zavargásokban több ember meghalt.

A Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel majd a rendre szerdán, amikor beiktatják hivatalába a demokrata párti új elnököt. Az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek: a korábbi ceremóniák biztosításához képest – a kivezényelt fegyverős erők számát tekintve – idén legalább két és félszer nagyobb a készültség. A hatóságok leginkább attól tartanak, hogy fegyveresek egy csoportja támadást hajthat végre a beiktatás idején vagy valamilyen elrejtett robbanószerkezettel követhetnek el merényletet.A katonák mellett a fővárosi rendőrség, más szövetségi államok rendvédelmi erői és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei is a helyszínen tartózkodnak majd a beiktatás napján. A szervezet tájékoztatása szerint folyamatosan megfigyelik azon szélsőséges csoportok internetes tevékenységét, amelyek a legnagyobb veszélyt jelenthetik, és – ahogy fogalmaztak – a jelentések aggodalomra adnak okot.Az FBI ezen kívül attól tart, hogy a biztonsági erőkön belüli fenyegetés is fennállhat. Ezért egy ilyen esetleges „belső támadás” veszélye miatt idén még külön átvilágítják a Nemzeti Gárdának azt a 25 ezer tagját, akiket Washingtonba vezényelnek az eseményre – mondta el Ryan McCarthy, a szárazföldi hadseregért felelős államtitkár.Ryan McCarthy elmondta: a szolgálatra kijelölt katonák ismételt eligazításokat kapnak arra vonatkozóan, hogy mikor és hogyan használhatják fegyverüket, illetve hogyan tudnak gyorsan együttműködni a szükség esetén közbelépő rendőrökkel.Szerdára két olyan helyet jelöltek ki Washingtonban, ahol tüntetéseket lehet majd tartani. A haditengerészeti emlékműhöz és a John Marshall parkhoz a beiktatás napján körülbelül száz demonstrálót engednek majd be a szervezők. A Capitolium és a Fehér Ház környékén teljes a biztonsági készültség. A National Mallt, azaz a Capitoliumtól a Lincoln emlékműig tartó parkot lezárják a látogatók elől, s betonakadályokkal, kerítéssel és fegyveres katonákkal védik a beiktatás helyszínét.Washington polgármestere bejelentette, hogy a metróhálózat tizenhárom állomását és négy nagyobb hidat is lezárnak, valamint szüneteltetik a városon keresztülhaladó vonat- és buszjáratokat. Muriel Bowser arra kérte az amerikaiakat, hogy lehetőség szerint otthon, a televízión keresztül kövessék a beiktatást, s kerüljék el a korlátozás alá eső területeket.