Habár a szerdai szürke, esős, rideg, október végi időjárás rendesen rányomta a bélyegét a kincses város pezsgő légkörére, jóval este 8 óra előtt már keresni kellett a szabad helyeket a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, annyi kíváncsi érdeklődő gyűlt össze Lackfi hírére. Már a bejárati ajtó küszöbén is alig-alig maradt talpalatnyi hely, így a későkásáknak esélyük sem volt bejutni a terembe, hacsak valaki nem foglalt nekik ülőhelyet. De a sok jó ember kis helyen is elfér elve alapján mindenki kreatívan orvosolta a helyzetet: voltak, akik kitartóan nyomultak befelé, azt sem bánva, ha másfél órán át állniuk kell, mások a folyosón kerestek maguknak széket, a kíváncsiabbak viszont az ajtókhoz férkőztek, hogy az auditív élmény mellett vizuálissal is gazdagodjanak. Mint Sógor Árpád ifjúsági lelkésztől megtudtuk, az intézet és a Kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztény Egyesület (FIKE) együttműködése által megvalósult zenés felolvasóest a költő erdélyi turnéjának kilencedik állomása volt. Ez csak akkor vált igazán meghökkentővé, amikor Lackfi olyan dinamizmussal és szenvedéllyel szólalt fel a közönség előtt, mintha most esett volna túl a reggeli üdítő tusoláson, ráadásként felhörpintve két pohár koffeinlöketet. Az első poénok elsütése után pedig az is garantáltan éberré vált, akinek egész nap melankolikus és depresszív hangulata volt a Bacovia-féle időjárás miatt.
„Mint szél pengette szólam”
FOTÓK: MÁTHÉ MELINDA
Hamar világossá vált mindenki számára, hogy nem amolyan altató-jellegű felolvasóestnek állunk elébe, amikor oldalba kell lökni a szomszédunkat, mert elbóbiskolt a második sor közepén, így az sem számított, hogy néhányan állva kellett végighallgatnunk Lackfit és lányát, Dorottyát, aki saját és apja megzenésített verseit adta elő Sinha Róbert gitárkíséretével. Az élettörténet-morzsákat és felolvasást mindig dal váltotta fel, így tökéletes harmóniában működött együtt az apa-lánya páros: amikor a történetmesélés fonala véget ért, vagy a vers szavai elfogytak, máris következett egy dal, amely segített megemészteni az elhangzott gondolatokat. Dorottya lágy, lélek-simogató hangjának és a gitárhúrok finom pendülésének tökéletes összjátéka pedig még az épület vastag falait is életre keltette. A költő megzenésített versei közül elhangzott a Jelenlét, a Te és én, a Faggató, valamint Dorottya saját dala, a Falevél, záróakkordként pedig első dalával, a Tétlennel tette fel az i-re a pontot.
48 év: 30 könyv, József Attila-díj, 6 gyerek, 4 unoka
Mindeközben Lackfi János élettörténetének jelentős eseményeit helyezte előtérbe visszapörgetve az idő kerekét a kezdetekig, amikor 20 évesen feleségül vette 18 éves szerelmét, ezzel megkezdve életének legkalandosabb utazását. Nem szégyellt mesélni a kezdeti nehézségekről, az első családi lakásról, annak zárlatos vezetékeiről, esőben működő csengőjéről, alumínium cilinderes bojlerjéről, ülőpárna nélküli foteljéről, na meg a változatos menüről, a krumplis tökfőzelékről, a tökfőzelékes krumpliról és az imádott köménymaglevesről, mindezt kellő humorral és öniróniával fűszerezve.
József Attila-díjas író és költő szülők gyerekeként irodalmilag halmozottan előnyösnek és hátrányosnak tartotta magát, ám kétségkívül próbált kibújni szülei árnyékából, saját útját járva. Ennek eredménye pedig magáért beszél: harmincnál több megírt könyv gyerekeknek és felnőtteknek, 17 letanított év, 100 fellépés évente, egy József Attila- és Prima Primissima-díj, ami pedig a legfontosabb, egy „extrém normális” család 6 gyerekkel, 4 unokával, mindez 48 évesen. Más, talán ha kétszer ennyit élne, sem tudná felvenni a versenyt vele.
„Extrém normális” család „hétköznapi” történetei
Érdekességként megtudtuk, hogy a legkisebb lánya fiatalabb egyik unokájánál, így hát akaratán kívül is nagynéniként jött a világra a kis Julianna. Negyedik gyerekük pedig a kórház melletti utcán látta meg a napvilágot, ugyanis a doki reggel hazaküldte feleségét jósló fájásra hivatkozva, estére viszont jött a baba, így nem volt mit tenni: taxit hívtak, elszáguldottak a kórházhoz, ám rossz bejáratnál álltak meg, így a feleség csak annyit mondott, hogy kapd el, és ki is pottyant Johanna a költő tenyerében landolva. Gyorsan betekerték a frissen vasalt ingbe, egy hajléktalannak odaadták a csomagjukat cipelni, és a következőképpen sétáltak be a kórházba: Lackfi félmeztelenül, könyékig véresen, a feleség babástól, köldökzsinórostól, mellettük pedig a csomagot cipelő homeless. Már a látvány puszta elképzelése röhögőgörcsöt váltott ki a publikumból, a felfokozott hangulat pedig kitartott a legutolsó percekig.
A versei közül elhangzott a Zsámbéki kör, amely Arany János Családi körére rájátszva tömöríti néhány sorba a nagycsaládos lét szépségeit, a feleségének íródott Hány asszony lakik kedvesemben? szerelmi vallomás, istenes versei közül pedig a Dadogás zsoltára és a Töredelem zsoltára sorait is némán visszhangozták a teológia falai.
Isten-élmények Lackfi-módra
A költő saját hitéről, Isten-tapasztalatairól is őszintén és meglepő közvetlenséggel vallott. Elmondása szerint nem nevelték vallásosan, így megúszta a „valláskárosodást”, lázadó tiniként pedig szentfazékoknak tartotta a templomba járni kezdő, megtért szüleit. Aztán házassága előtt, a jegyes oktatás során ő is beadta a derekát, és onnantól kezdve büszke lett a hitére, próbálta azt minden áron megvédeni. Kialakult benne egy nagyon bensőséges Isten-élmény, amely a mindennapos együttjárással teljesedett ki, akár egy igazi szerelem-kapcsolatban. Időközben az is kiderült, hogy nagymamája volt a család lelki atomreaktora, hiszen kitartóan imádkozott a fiatalok Istennel való kapcsolatáért. Habár napról napra egyre katolikusabbnak érzi magát, az ökumenizmusban is hisz, ugyanis mindannyian egyek vagyunk, együtt imádjuk Istent, még ha a dogmáink különböznek is. Szerinte a gondviselés olyan ejtőernyő, amelyik mindenkinek a hátára rá van helyezve, de nem mindenki nyitja ki, nem mindenki él vele. Számára az isteni gondviselés rengetegszer nyilvánvalóvá vált, például amikor Johanna lánya kipottyant és ő elkapta, vagy amikor álmában üzent neki Isten, de olyan is volt, hogy az akác visszatérő motívumában érzékelte újra és újra a mindenható jelenlétét.
Az utolsó szólamok és a vastaps után mindenki kedvére válogathatott Lackfi János könyveiből (már aki odafért az asztalhoz), a költő pedig dedikálta a kemény harcok árán megszerzett trófeákat. A többiek pedig, ha dedikált könyvvel nem is, de egy életre szóló élménnyel biztosan gazdagodtunk.
