Rendezvényajánló

MACZELKA CSABA A KORA ÚJKORI ANGOL UTÓPIÁK MAGYAR TÖRTÉNETE című kötetét mutatják a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának II. éves hallgatói november 20-án, szerdán este 6 órakor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében (Jókai/Napoca utca 2-4.).

A BÜKK-ERDŐ ÉLŐVILÁGÁRÓL KÖZELKÉPEKBEN címmel Wanek Ferenc geológus, ny. egyetemi oktató  tart előadást az Ember és Természet Kollégium sorozat keretében
november 20-án, szerda este fél 7 órakor a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az est és a sorozat házigazdája Farkas György.

A VALLÁSOSSÁG TRENDJEI MAGYARORSZÁGON címmel tart előadást a Valláskutató Intézet meghívottjaként Rosta Gergely szociológus november 21-én, csütörtökön este 6 órakor a Vallásszabadság Házának alagsorában. Ezt könyvbemutató követi.

FERENC PÁPA CSÍKSOMLYÓN címmel emlékkönyvet mutatnak be a Verbum kiadó munkatársai, majd beszélgetésre kerül sor a kötetben közreműködők részvételével, az eseményre november 23-án, szombaton du. 5 órától kerül sor a Katolikus Nőszövetség Szentegyház/Iuliu Maniu utcai dísztermében. 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír