Rendezvényajánló
Vissza

Rendezvényajánló

GUDOR KUND BOTOND  BOD PÉTER – A TÖRTÉNETÍRÓ című kötetét mutatják be október 9-én, szerdán délután 6 órakor Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében (Főtér 23 szám, belső udvar). A szerzővel Kőrösi Viktor Dávid konzul beszélget.

A NÉMETORSZÁGI LIMBURG DOM CHOR koncertjét hallgathatják mega z érdeklődők ma, október 8-án, este 7 órától, a Szentháromság (Piarista) templomban. Kolozsvári fellépésükön főleg német szerzők egyházzenei alkotásait szólaltatják meg, Judith Kunz karnagy vezetésével. A hangversenyen fellép a kolozsvári Szent Cecília kórus is, zárásul pedig Bruckner és Mendelssohn művek hangzanak el a két kórus előadásában. A belépés ingyenes. 

ÚJVÁRI ANNA „… ÉN SZERETEM AZT ÚGY ÁTADNI, HOGY MÁSOK IS OLVASSÁK” (Tanulmány kíséretében közzéteszi Tamásné Szabó Csilla) című kötetét mutatják be ma, október 8-án, délután 5 órától az EME székház előadótermében (Napoca/Jókai utca 2-4 szám). A kötetet bemutatja: Bajkó Árpád. Házigazda: Biró Annamária felelős kiadó.

SZÉKELY ERVIN  Szerelmes szakácskönyv szingliknek és Egy asszimiláns feljegyzései című köteteit ismerhetik meg az érdeklődők október 9-én, szerdán, 18.30 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A szerzővel Márton Evelin író, a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztője beszélget. 


EZ ÉRDEKELHETI
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
  • Rendezvényajánló
    Rendezvényajánló
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kislányművész és gyerekkönyvek: ne ...
Aggasztóan gyorsan terjed a kínai ...
Vitafórum: kell-e fesztivál a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ