Rendezvényajánló

KÉSZÜLJÜNK EGYÜTT A PÁPALÁTOGATÁSRA! Ma, március 5-én, kedden du. 5 órától a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség Szentegyház (I. Maniu) utca 2. szám, első emeleti dísztermében dr. habil. Csiszár Klára pasztorálteológus, egyetemi tanár tart előadást Ferenc pápa teológiája címmel. Ez  plébániai és tágabb értelemben véve a kolozsvári előkészület egyik első állomása, aminek célja jobban megismerni a hozzánk látogató Szentatya tanítását.

JUBILEUMI HANGVERSENNYEL emlékeznek a 200 éves kolozsvári intézményes zeneoktatásra és a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium 70 éves fennállására az iskola diákjai március 6-án, szerdán 18:30-tól a főgimnázium dísztermében. A hangversenyen Kolozsvárhoz kötődő magyar zeneszerzők hangszeres művei szólalnak meg, kicsik és nagyok, zongoristák, hegedűsök, fúvósok, ütősök és énekesek előadásában, egyénileg és kamaraegyüttesben egyaránt.

JANUÁR A GRÚZOK FÖLDJÉN címmel Balázs-Bécsi Gyöngyi és Major Melinda kalauzolja el a közönséget a Nyitott szemmel sorozat keretében a Györkös Mányi Albert Emlékházban március 7-én, csütörtök este fél 7 órától. A  beszélgetés házigazdája Laczkó Vass Róbert, aki egyben a sorozat társszervezője is.

HUNGARIKUM AZ APÁCZAI GALÉRIÁBAN. Zilahi Nono grafikusművész és reklámgrafikus Hungarikum című kiállítása nyílik meg március 7-én, csütörtökön délután 6 órakor az Apáczai Galériában (Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Király/I. C. Brătianu utca 26. szám). Üdvözlőbeszédet mond Vörös Alpár iskolaigazgató; a tárlatot Székely Géza képzőművész-tanár értékeli. Fellép a mérai Cifra Néptáncegyüttes és a Vajdakamarási hagyományőrző Tánccsoport.

KOLOZSVÁRON A DEBRECENI KÖLCSEY KÓRUS. Március 9-én, szombaton du. 5 órakor a debreceni Kölcsey Kórus tart hangversenyt a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség (Szentegyház/I. Maniu utca 2. szám) első emeleti dísztermében. A műsoron többek között Balassa Sándor, Karai József, Kocsár Miklós, Ligeti György, Petrovics Emil, valamint Bach, Kodály, Bartók művek szerepelnek, továbbá a kolozsvári Terényi Ede zeneszerző alkotásai csendülnek fel.

 

 

 

A rovat cikkei

FORMÁK ÉS SZÍNEK VARÁZSA címmel Palkó Csaba festészeti és grafikai, valamint Palkó Ernő kerámiamunkáiból nyílik kiállítás ma, június 26-án 18 órától a Barabás Miklós Céh székházában (Farkas/Kogălniceanu 27. szám). A kiállítást Németh Júlia műkritikus mutatja be. A tárlat július 23-ig látogatható, keddtől péntekig 11 és 16 között.

KultSzínTér