Rendezvényajánló

ORTH ISTVÁN képzőművész egyéni kiállítása nyílik meg február 27-én, szerda délután 5 órakor a Művészeti Múzeum földszinti termében. A festményekből és plakátokból álló tárlatot Lucian Nastasă-Kovács, a  múzeum igazgatója, Németh Júlia műkritikus, valamint Kis-Pállukács Hajnal kurátor nyitja meg. A kiállítás március 17-ig látogatható a Bánffy palotában (Főtér 30 szám)

SZŐCS KRISTÓF zongoraművész szólóestjére kerül február 27-én, szerdán este 7 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Műsorában Johann Sebastian Bach-, Liszt Ferenc-, Kurtág György- és Bartók Béla-művek hangzanak el. 

EGYED PÉTER: SZELLEM ÉS KÖRNYEZET II. című kötetét mutatják be február 27-én, szerdán délután 4 órakor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében (Jókai/Napoca u. 2–4.). A könyvet bemutatja: Demeter Attila. Házigazda: Biró Annamária, közreműködik: Kovács Emese.

 

 

A rovat cikkei

KLAUSENMUSIK – Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület által szervezett nyári hangversenysorozat következő koncertjét július 17-én, pénteken este 7 órától tartják a Szent Mihály plébánia belső udvarán. Ez alkalommal szonátaestre várják az érdeklődőket, meghívott előadók: György Róbert (nagybőgő) és György Hunor (hegedű) – apa és fia –, zongorán kísér: Lelia Seraficeanu. Műsoron Georg Friedrich Händel-, Francesco Maria Veracini-, Eccles szonáták szerepelnek. A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

KultSzínTér

BÁLINT ZSIGMOND FOTÓKIÁLLÍTÁSÁT nyitják meg november 5-én, kedd délután 5 órakor az Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában (Dorobantilor utca 104 szám). Bálint Zsigmond többszörösen díjazott fotoművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagja, a november 15-ig látható tárlat anyaga az erdélyi falvak életét, a hagyományos népviseletet és mesterségeket, a népi építészetet mutatja be.

KultSzínTér

#JÓÉJTPUSZI címmel tart zenés estet Lackfi János, Lackfi Dorottya énekesnő és Sinha Róbert gitárművész október 30-án, szerdán este 8 órától a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Műsoron: Lackfi János Sinha Róbert által megzenésített, néha klasszikus beütéssel, máskor bossa nova vagy keringő ritmusban megszólaló versei.

KultSzínTér

SIPOS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KÍNÁLAT AZ ÉLETMŰBŐL című kiállítását nyitják meg ma, október 11-én, délután 5 órakor az Ars Sacra Galériában (Szentegyház/I. Maniu utca 4 szám).A tárlatot megnyitja Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője, fellép az Intono vonósnégyes.

 

KultSzínTér

GUDOR KUND BOTOND  BOD PÉTER – A TÖRTÉNETÍRÓ című kötetét mutatják be október 9-én, szerdán délután 6 órakor Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében (Főtér 23 szám, belső udvar). A szerzővel Kőrösi Viktor Dávid konzul beszélget.

KultSzínTér

4. KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI KERÁMIA BIENNÁLE – Negyedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron a Nemzetközi Kerámia Biennálét, amelynek hivatalos megnyitójára október 2-án, szerda délután 6 órakor kerül sor a Művészeti Múzeumban. Többszáz kerámiaművész nevezte be alkotásait a világ minden tájáról az idei eseményre, közülük választották ki a szervezők azt a száz résztvevőt, akiknek munkái bekerültek a kiállítás anyagába. A biennálé versenyjellegű, az alkotásokat nemzetközi zsűri bírálja el, a díjkiosztó szintén a megnyitó napján lesz, közölték a szervezők.

KultSzínTér