Rendezvényajánló

MURÁDIN JENŐ: EGY LÉLEKKEL KÉT HAZÁBAN. A SZOBRÁSZ BALASKÓ NÁNDOR című kötetét mutatják be február 19-én, kedd délután 5 órakor Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében (Főtér 23. szám, belső udvar). Az est házigazdája: Mile Lajos főkonzul, közreműködik: Marosán Csaba színművész.

DE GERANDO ANTONINA: NŐTAN, AVAGY AMIT EGY LEÁNYNAK TUDNI KELL című, a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatában megjelent kötet vetítettképes bemutatóját tartják február 19-én, kedd délután 5 órától az EME székházában (Napoca/Jókai utca 2-4 szám). Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a Kriterion Könyvkiadó szervezésében zajló eseményen Gaal György, a kötet gondozója, Egyed Emese, az EME Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke és Szabó Gyula, a Kritetion Könyvkiadó igazgatója beszélget a kiadványról.

ERDÉLYI SRÁCOK címmel Benkő Levente, Papp Annamária és Víg Emese kötetét mutatja be Lönhárt Tamás történész, egyetemi docens február 19-én, kedden este 6 órától a Vallásszabadság Házában (Kossuth/21 Decembrie 1989 utca 14.), amely az 1956-os magyar forradalommal nyíltan együtt érző és emiatt bebörtönzött erdélyi egykori fiatalok, középiskolás diákok, munkások és egyetemi hallgatók emlékezéseit örökíti meg. A bemutatón egykori ’56-os erdélyi elítéltek, leszármazottak, hozzátartozók is részt vesznek. A kötetből részleteket olvas fel Marosán Csaba színművész.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

KLAUSENMUSIK – Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület által szervezett nyári hangversenysorozat következő koncertjét július 17-én, pénteken este 7 órától tartják a Szent Mihály plébánia belső udvarán. Ez alkalommal szonátaestre várják az érdeklődőket, meghívott előadók: György Róbert (nagybőgő) és György Hunor (hegedű) – apa és fia –, zongorán kísér: Lelia Seraficeanu. Műsoron Georg Friedrich Händel-, Francesco Maria Veracini-, Eccles szonáták szerepelnek. A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

KultSzínTér

BÁLINT ZSIGMOND FOTÓKIÁLLÍTÁSÁT nyitják meg november 5-én, kedd délután 5 órakor az Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában (Dorobantilor utca 104 szám). Bálint Zsigmond többszörösen díjazott fotoművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagja, a november 15-ig látható tárlat anyaga az erdélyi falvak életét, a hagyományos népviseletet és mesterségeket, a népi építészetet mutatja be.

KultSzínTér

#JÓÉJTPUSZI címmel tart zenés estet Lackfi János, Lackfi Dorottya énekesnő és Sinha Róbert gitárművész október 30-án, szerdán este 8 órától a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Műsoron: Lackfi János Sinha Róbert által megzenésített, néha klasszikus beütéssel, máskor bossa nova vagy keringő ritmusban megszólaló versei.

KultSzínTér

SIPOS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KÍNÁLAT AZ ÉLETMŰBŐL című kiállítását nyitják meg ma, október 11-én, délután 5 órakor az Ars Sacra Galériában (Szentegyház/I. Maniu utca 4 szám).A tárlatot megnyitja Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője, fellép az Intono vonósnégyes.

 

KultSzínTér

GUDOR KUND BOTOND  BOD PÉTER – A TÖRTÉNETÍRÓ című kötetét mutatják be október 9-én, szerdán délután 6 órakor Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében (Főtér 23 szám, belső udvar). A szerzővel Kőrösi Viktor Dávid konzul beszélget.

KultSzínTér

4. KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI KERÁMIA BIENNÁLE – Negyedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron a Nemzetközi Kerámia Biennálét, amelynek hivatalos megnyitójára október 2-án, szerda délután 6 órakor kerül sor a Művészeti Múzeumban. Többszáz kerámiaművész nevezte be alkotásait a világ minden tájáról az idei eseményre, közülük választották ki a szervezők azt a száz résztvevőt, akiknek munkái bekerültek a kiállítás anyagába. A biennálé versenyjellegű, az alkotásokat nemzetközi zsűri bírálja el, a díjkiosztó szintén a megnyitó napján lesz, közölték a szervezők.

KultSzínTér