Rendezvényajánló

GENÉZIS címmel Soó Zöld Margit grafikus-, festőművész mintegy húsz alkotásából nyílik kiállítás január 27-én, vasárnap déli 12 órától a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai u. 6. szám). A kiállítást Bordás Beáta művészettörténész nyitja meg. A tárlat február 24-ig, hétköznaponként 9–16 óra között látogatható. Az eseményen ugyanakkor a belvárosi egyházközség tanácsterme felveszi a Péterfi Dénes Terem nevet. Péterfi Dénes (1851–1925) Kolozsvár ünnepelt szónoka, teológiai tanár, a Keresztény magvető című teológiai folyóirat főszerkesztője, megannyi egyházi beszéd és teológiai munka szerzője volt.

B. BAK LAJOS MŰASZTALOS GYÁROS ÉLETÉRŐL ÉS MUNKÁSSÁGÁRÓL Nagy Béla és Varga Andrea, a BBTE Művészettörténeti Tanszék  harmadéves egyetemi hallgatója tart vetítettképes előadást január 29-én, kedd délután 6 órától a Kolozsvár kincsteremtő polgárai sorozat keretében. Helyszín: Kolozsvár Társaság székhelye (Főtér 22.szám).

 

A rovat cikkei

KLAUSENMUSIK – Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület által szervezett nyári hangversenysorozat következő koncertjét július 17-én, pénteken este 7 órától tartják a Szent Mihály plébánia belső udvarán. Ez alkalommal szonátaestre várják az érdeklődőket, meghívott előadók: György Róbert (nagybőgő) és György Hunor (hegedű) – apa és fia –, zongorán kísér: Lelia Seraficeanu. Műsoron Georg Friedrich Händel-, Francesco Maria Veracini-, Eccles szonáták szerepelnek. A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

KultSzínTér

BÁLINT ZSIGMOND FOTÓKIÁLLÍTÁSÁT nyitják meg november 5-én, kedd délután 5 órakor az Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában (Dorobantilor utca 104 szám). Bálint Zsigmond többszörösen díjazott fotoművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagja, a november 15-ig látható tárlat anyaga az erdélyi falvak életét, a hagyományos népviseletet és mesterségeket, a népi építészetet mutatja be.

KultSzínTér

#JÓÉJTPUSZI címmel tart zenés estet Lackfi János, Lackfi Dorottya énekesnő és Sinha Róbert gitárművész október 30-án, szerdán este 8 órától a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Műsoron: Lackfi János Sinha Róbert által megzenésített, néha klasszikus beütéssel, máskor bossa nova vagy keringő ritmusban megszólaló versei.

KultSzínTér

SIPOS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KÍNÁLAT AZ ÉLETMŰBŐL című kiállítását nyitják meg ma, október 11-én, délután 5 órakor az Ars Sacra Galériában (Szentegyház/I. Maniu utca 4 szám).A tárlatot megnyitja Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője, fellép az Intono vonósnégyes.

 

KultSzínTér

GUDOR KUND BOTOND  BOD PÉTER – A TÖRTÉNETÍRÓ című kötetét mutatják be október 9-én, szerdán délután 6 órakor Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében (Főtér 23 szám, belső udvar). A szerzővel Kőrösi Viktor Dávid konzul beszélget.

KultSzínTér

4. KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI KERÁMIA BIENNÁLE – Negyedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron a Nemzetközi Kerámia Biennálét, amelynek hivatalos megnyitójára október 2-án, szerda délután 6 órakor kerül sor a Művészeti Múzeumban. Többszáz kerámiaművész nevezte be alkotásait a világ minden tájáról az idei eseményre, közülük választották ki a szervezők azt a száz résztvevőt, akiknek munkái bekerültek a kiállítás anyagába. A biennálé versenyjellegű, az alkotásokat nemzetközi zsűri bírálja el, a díjkiosztó szintén a megnyitó napján lesz, közölték a szervezők.

KultSzínTér