Rendezvényajánló

LAUS PANEM címmel Tudoran Klára festészeti és grafikai tárlata nyílik meg ma, november 20-án, délután 6 órakor a Barabás Miklós Céh Farkas/Kogalniceanu utca 27. szám alatti galériájában. A rendezvény házigazdája Kolozsi Tibor szobrászművész. A tárlatot megnyitja Németh Júlia műkritikus.   

MÁRKI SÁNDOR NAPLÓI II. 1893-1903 című kötet bemutatójára hívja az érdeklődőket november 20-án, kedd délután 2 órakor a kolozsvári Magyar Történeti Intézet. A kiadványt bemutatja Toth Szilárd egyetemi docens. A kötet szerkesztésének körülményeiről beszél Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója. Helyszín: Magyar Történeti Intézet, Jókai/Napoca utca 11. szám, Ferdinánd terem.

FOTÓ ÉS FILM KOLOZSVÁRON SOROZAT – A kolozsvári rádió zenei műsorainak szerkesztői (László Tibor, Mihály István, Rácz Éva, Zilahi Csaba, Kristály Bea, Németh Attila) a vendégei a Kolozsvár Társaság beszélgetőestjének november 20-án, kedden délután 6 órától. Beszélgetőtárs: Katona Zs. József. Helyszín: KT székhelye, Főtér 22.szám.

KULCSÁR GABRIELLA zenetanár, zenekritikus a meghívottja a Györkös Mányi Albert Emlékház  ZeneSzó című beszélgetősorozatának  november 21-én, szerdán este fél 7-től (Republicii/Majális u. 5.). A meghívottal Benkő Judit muzikológus, a Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője beszélget.

A SZÉKELY HADOSZTÁLY KÜZDELMEI ERDÉLYÉRT címmel tart előadást Gottfried Barna főlevéltáros (MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, Nyíregyháza) a Korunk Akadémia Összeomlás és impériumváltás Erdélyben (1918–1920) sorozata keretében november 21- én, szerdán délután 5 órától az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében (Jókai/Napoca u. 2. sz.) A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, Korunk.

 

 

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

KLAUSENMUSIK – Az Egyházzene – Kolozsvár egyesület által szervezett nyári hangversenysorozat következő koncertjét július 17-én, pénteken este 7 órától tartják a Szent Mihály plébánia belső udvarán. Ez alkalommal szonátaestre várják az érdeklődőket, meghívott előadók: György Róbert (nagybőgő) és György Hunor (hegedű) – apa és fia –, zongorán kísér: Lelia Seraficeanu. Műsoron Georg Friedrich Händel-, Francesco Maria Veracini-, Eccles szonáták szerepelnek. A belépés ingyenes, helyfoglalás az érkezés sorrendjében történik.

KultSzínTér

BÁLINT ZSIGMOND FOTÓKIÁLLÍTÁSÁT nyitják meg november 5-én, kedd délután 5 órakor az Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában (Dorobantilor utca 104 szám). Bálint Zsigmond többszörösen díjazott fotoművész, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub tagja, a november 15-ig látható tárlat anyaga az erdélyi falvak életét, a hagyományos népviseletet és mesterségeket, a népi építészetet mutatja be.

KultSzínTér

#JÓÉJTPUSZI címmel tart zenés estet Lackfi János, Lackfi Dorottya énekesnő és Sinha Róbert gitárművész október 30-án, szerdán este 8 órától a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Műsoron: Lackfi János Sinha Róbert által megzenésített, néha klasszikus beütéssel, máskor bossa nova vagy keringő ritmusban megszólaló versei.

KultSzínTér

SIPOS LÁSZLÓ FESTŐMŰVÉSZ KÍNÁLAT AZ ÉLETMŰBŐL című kiállítását nyitják meg ma, október 11-én, délután 5 órakor az Ars Sacra Galériában (Szentegyház/I. Maniu utca 4 szám).A tárlatot megnyitja Karácsonyi Zsolt, a Helikon folyóirat főszerkesztője, fellép az Intono vonósnégyes.

 

KultSzínTér

GUDOR KUND BOTOND  BOD PÉTER – A TÖRTÉNETÍRÓ című kötetét mutatják be október 9-én, szerdán délután 6 órakor Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében (Főtér 23 szám, belső udvar). A szerzővel Kőrösi Viktor Dávid konzul beszélget.

KultSzínTér

4. KOLOZSVÁRI NEMZETKÖZI KERÁMIA BIENNÁLE – Negyedik alkalommal szervezik meg Kolozsváron a Nemzetközi Kerámia Biennálét, amelynek hivatalos megnyitójára október 2-án, szerda délután 6 órakor kerül sor a Művészeti Múzeumban. Többszáz kerámiaművész nevezte be alkotásait a világ minden tájáról az idei eseményre, közülük választották ki a szervezők azt a száz résztvevőt, akiknek munkái bekerültek a kiállítás anyagába. A biennálé versenyjellegű, az alkotásokat nemzetközi zsűri bírálja el, a díjkiosztó szintén a megnyitó napján lesz, közölték a szervezők.

KultSzínTér