Rekordszámú résztvevő és környezettudatosság a 28. KMDSZ Diáknapokon

Rekordszámú résztvevő és környezettudatosság a 28. KMDSZ Diáknapokon
A jövő héten esedékes 28. KMDSZ Diáknapokról tartottak sajtótájékoztatót április 27-én a Kolozsvári Magyar Diákszövetség képviselői, amelyen Kiss Ágota, a diáknapok kommunikációsa kérdezte Hatos Attila KMDSZ-elnököt illetve Pál Hunor főszervezőt az idei kiadás újdonságairól és szervezési szempontjairól.

PÓCS PÉTER ANDRÁS

Kiss Ágota arról faggatta először a szervezőket, hogy mekkora volt az érdeklődés a diákok körében, mennyien jelentkeztek a versenyre. Hatos Attila kifejtette, hogy rekordszámú diák jelentkezett idén a diáknapokra, illetve azt is, hogy az idei valójában 30. jubileumi kiadás lenne, ha a pandémia miatt nem esett volna ki két év, így viszont ez csak a 28. kiadás lesz. Elmondása szerint a kimaradt két év inkább felkészítő volt, hogy még nagyobb tempóval térjenek vissza, ami tavaly sikerült is és reméli, hogy az idei 63 csapat és a közel 2300 diáknapozó száma a jövőben tovább nő.

A következő kérdés az idei témára és annak a diáknapokon való megjelenésére irányult. Pál Hunor elmondta, hogy a görög mitológiát mint fő témát próbálják nemcsak az arculatban és a kommunikációban, hanem a játékokban és az egyéb programokban is megjeleníteni. Ezt úgy oldották meg, hogy ezek mind külön kerettörténetet kaptak, így a diákok jobban beleélhetik magukat az idei témába.

A szervezők jelentkezése is felmerült kérdésként. Hatos Attila szerint a diáknapok alapját a SzervezTeam alkotja, akik nélkül nem lehetne összehozni a rendezvényt. Nagyjából 130 főre bővült idén a teljes szervezői csapat, a kitűzött cél egyébként 100 fő lett volna.

Az újdonságok kapcsán Pál Hunor elmondta, hogy új szervezői részleggel bővül idén a diáknapok, ez pedig az EcoTeam, amelynek fő feladata az egyre fontosabbá váló környezettudatosság tudatosítása, így próbálják zöldebbé tenni a rendezvényt. Olyan módszerekkel szeretnék ezt megoldani, mint a szemétgyűjtés vagy a faültetés.

A programok kiválasztásáról illetve beillesztéséről Hatos Attila elmondta: a diákok érdeklődése határozza meg az új programok kiválasztását, viszont már annyi a program, hogy új programok beillesztéséhez mások elvetése szükséges. Természetesen ezt konzultáció előzi meg az adott sport- vagy egyéb programok résztvevőivel, csapatkapitányokkal stb. A programok egyébként nem változtak, főleg időhiány miatt, de egyébként sem szerették volna a tavalyi programokat lecserélni.

Hatos Attila a fellépők kiválasztására vonatkozóan elmondta, hogy ez a folyamat már ősszel elkezdődik. A fellépőket árkategória és név arányához mérten keresik a magyar előadók sorából. Az idei headline-erek Beton Hofi, Manuel, illetve a ParnoGraszt lesznek. A koncertek mellett természetesen a bulikra is hangsúlyt fektetnek, népszerű helyi és magyarországi DJ-k is fellépnek a diáknapokon. Tavaly jelezték a résztvevők, hogy a fellépő felhozatal nem elég színes, úgy gondolja, ezt idén korrigálták.

Kiss Ágota végül a kedvenc diáknapos élményükről kérdezte a szervezőket. Hatos Attila kedvencei a nyitónaphoz kapcsolódnak, amikor rengeteg egyetemistával vonulnak a Törökvágásra, illetve a végső pillanatok, amikor túl vannak rajta és várják a következőt. Pál Hunor is kiemelte a nyitónapot, illetve a városban mozgó, feladatokat oldó, színes egyetemistacsoportok látványát is nagyon kedveli.

Borítókép: Rohonyi D. Iván