Az új kutatóközpont és a konferencia fő hipotézise prof. dr. Máté-Tóth András szegedi valláskutató, egyetemi tanár nemrég, monográfia formájában is közölt hipotéziséből indul ki, aki a „wounded collective identity”, azaz „sebzett kollektív identitás” fogalmát megalkotva, Közép-Kelet Európa – tehát értelmezése szerint, a balti államok, Közép-Európa és a Balkán -vallási, társadalmi, politikai és kulturális jelenségeiben egy olyan közös, több évszázadra visszavezethető sérelem-történetet állapított meg, amely egyrészt különbözik Európa más régióinak sérelem-csomagjától, másrészt számos ponton közös identitást alkot ezekbn, az egyébként regionális jegyeiben igen változatos nagyrégióban.
Máté-Tóth András sebzett kollektív identitásának fogalma nagyon hasonló a Szőcs Jenő és Bibó István történészek által kidolgozott regionális és kulturális elvekhez, de újdonságként, egy sokkal részletesebb elméleti és vallástudományi oldalból közelíti meg tágabb értelemben vett régiónkat. A neves magyar vallástudós szerint, a balti államok, Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária és a volt Jugoszláv államok olyan történelmi és politikai folyamatokon mentek át az elmúlt 4-5 évszázadban, amelyek különleges, Európa nagy régióin belül sajátos egységgé formálták ezt a régiót. A közös pontok és sajátosságok ugyanakkor leginkább egy sebzett közös identitás formájában nyilvánulnak meg, amelynek alappillérei a kései modernitás, az emberi jogok és demokratikus intézmények ingatag jellege és kései érkezése valamint egy erő, fájdalmakra, feldolgozatlan múltra és sebzett identitásra alapuló önazonosság, önmeghatározás.
Az új szegedi kutatóközpont és a kolozsvári nyitókonferencia is ennek, a sebzett kollektív identitásnak a fogalmát járja körül. A konferencia előadói – többségében romániai és magyarországi előadók – változatos témákban tartottak előadást, körbejárva a romániai roma közösségek identitás-változásait a vallási hovatartozásuk függvényében, a Román Ortodox Egyház 1989 utáni identitáskeresését, a szerbiai vallási pluralizmus dinamikáját és tankönyvekben megjelenített összeütközéseit, az erdélyi magyar kisebbség vallásosságának sajátosságait, a muszlim közösségek identitás-válságát Európában és nem utolsó sorban, az ókori emlékek ideológiai felhasználását a kortárs politikai és identitás-építő diskurzusokban.
Az előadások közös pontja a Máté-Tóth András által megalkotott sebzett kollektív identitás fogalma volt. Közép-Kelet Európa államai és népeinek kortárs identitása, kollektív identitása sérelmekre, fájdalomtestre, egy közös sérült múltra épül, amelyet tovább görgetnek a XXI. században is. Ezek a sérelmek-sebzettségek – ahogy egy emberi test esetében is – komplex okokkal, régi kórképpel írhatóak le, amelyek néha a török korig, de legtöbb esetben az elmúlt 100-150 év történelmi eseményeiig vezethetőek le. A kis és közepes államok sajátosságaként, a régió geopolitikai – nyugat és keleti közötti jellegeként – mindig egy „átmeneti”, „puffer-zóna” volt már a bronzkor óta, bár manapság már a neolitikumi kultúrák kutatói is ezt a sajátos, kelet és nyugat közötti közvetítő jelleget vetítik rá a régióra. A marginalitás, szemi-periféria wallernsteini szerepköre, a S. Huntington féle kulturális összeütközések játéktereként is értelmezett régiónak tehát ez a sajátos földrajzi, geopolitikai jellege magával vonzotta azokat a történelmi eseményeket és az ebből adódó sérelmeket, amelyek sajnálatos módon, hosszú távú sebeket hozott létre. Ezek a sebek hol a politikai diskurzusokban, hol a vallási identitásokban, hol a kulturális és nyelvi, etnikai identitásokban nyilvánul meg és olyan mélységekig hat, amelyek sokszor mazochista módon, ennek a sebzett identitásnak a megtartását, fenntartását igénylik.
Ezek a múltbeli eseményekre alapuló, feldolgozatlan sebekből felépített pszeudo-valóság, Benedict Anderson szavaival élve, „képzelt közösségi identitás” magától nem fog megoldódni, önmagát nem fogja leépíteni. A kortárs társadalmak és a hatalmi, állami struktúrák számára igen kényelmes ezt, a sebzett identitásra épülő helyzetet fenntartani, ám a társadalom berkeiben egyértelmű, hogy ezek a sebek gyógyulást, gyógyítást vagy legalább megoldást igényelnek. Bár a konferencia nem vette sorra részletesen, melyek azok a sebek, sérelmek, amelyek régiónként, országokként, közösségekként változnak, de néhány esettanulmányt bemutattak, reflektálva nemcsak a sebek történelmi bemutatására, de lehetséges megoldásokra is.
A konferencián élénk vita alakult ki arra vonatkozóan, lehetséges-e egyáltalán „egy” közös megoldásról, egyáltalán, a régi történelmi traumák megoldásáról beszélni. Létezik-e ilyen társadalom, amely sebek, sebzettségek nélküli identitásokat hoz létre? Egyértelműen nincs, a régiónk által állandóan etalonként és frusztrációs mértékegységként megjelenített Nyugat jelenleg is súlyos identitás-konfliktusokkal küszködik. A konfliktusok, szembeszegülő, „megtisztult” társadalom képe ugyanakkor Chantal Mouffe belga politológus szerint a totalitárius rendszerek sajátossága, tehát Közép-Kelet Európa sebzett identitásainak „rendezése” csakis utópikus célja lehet úgy a tudományos közösségnek, mint a nagyhatalmi struktúráknak vagy a civil társadalomnak.
A megoldás valahol az „arany középút” lenne, ahol a régió sajátos történelmét, sebeit, sérelmeit nyíltan felvállalja, kimondja, a kommunikáció, a szókimondás mágiájával, a tettek és rituálék gyógyító erejének szimbolikájával elkezd hathatósan dolgozni ezeken a régi traumákon. A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének új kutatóközpontja öt éven át fogja több kutatóval és számos esettanulmányon keresztül kutatni ezt a valóban fontos és izgalmas témát. A kutatók elszánt célja, hogy nemcsak tudományos szakkönyveket és tanulmányokat közölnek majd a témában, de élénk kapcsolatot fognak fenntartani a nagyközönséggel, civil társadalommal, együtt dolgozva, együtt gondolkodva a fent említett izgalmas, de igen súlyos problémákról.
