Referendum a monarchiához való visszatérésről?
Vissza

Referendum a monarchiához való visszatérésről?

A román választópolgároknak alapos vita után népszavazáson kellene dönteniük arról, hogy az ország államformája köztársaság maradjon-e vagy Románia visszatérjen az alkotmányos monarchiához – lepte meg bejelentésével hétfőn a közvéleményt Niculae Bădălău, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvezető elnöke. Hasonló véleményen van a kisebbik kormánypárt, az ALDE elnöke, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi frakcióvezetője is.

Nem világos, hogy a nagyobbik kormánypártban komoly témának számít-e az államforma megváltoztatása, vagy a PSD második embere improvizált, amikor úgy nyilatkozott: bár személy szerint republikánus, úgy véli, pártja nem zárkózna el attól, hogy Romániában népszavazás döntsön az államformáról. Hozzátette: a királyságot sem tarja rossznak, tekintettel arra, mennyire fejlettek azok az országok, amelyeknek uralkodójuk van.

Egyes elemzők szerint az egyre népszerűtlenebb PSD, amelynek hatalomból való eltávolítását tízezrek követelik országszerte, a Mihály király népszerűségéből akar most profitálni. A háromnapos nemzeti gyász alkalmával ismét bebizonyosodott, hogy a volt muralkodó hatalmas tiszteletnek örvendett, a koporsójánál tízezrek rótták le kegyeletüket, temetésén százezrek vettek részt.

Bădălău újságírói kérdésre elmondta azt is: ha jövőre kiírásra kerül a család alkotmányos meghatározásáról szóló népszavazás, nem látja akadályát annak, hogy Románia államformájával kapcsolatban is megkérdezzék az állampolgárokat.

Tăriceanunak tetszik az ötlet

Călin Popescu Tăriceanu is csatlakozott Badalau ötletéhez. Azért is kívánatosnak nevezte a visszatérést az alkotmányos monarchiához, mert szerinte a jelenlegi félelnöki rendszerbe az átfedések miatt bele van kódolva az örökös konfliktus a végrehajtó hatalom és az elnöki hivatal között.

Rámutatott: Európa legtöbb országában az államfő csak jelképes vagy reprezentatív szerepet tölt be. Szerinte Romániában az elnök sokszor nem kívülálló bíróként, hanem "játékosként", vagyis politikai szereplőként viselkedik: ezért is kívánatosabbnak tartana egy olyan uralkodót, aki a politikai csatározások felett áll, azokba nem avatkozik bele. A szenátus elnöke úgy véli: érdemes lenne komoly társadalmi vitát nyitni az államformáról, és ha kialakul egy királypárti többség, szerencsésebb esetben össznépi egyetértés, Románia megváltoztathatná államformáját.

A kormányoldalról érkező felvetés nem csak azért meglepő, mert egy szocialista párt egyik szenátora veti fel, hanem mert a PSD annak a Ion Iliescu által alapított Nemzeti Megmentési Frontnak az örököse, amely a rendszerváltás után be sem akarta engedni az országba Mihály királyt.

A román királyi ház múlt heti közleménye szerint a volt uralkodó halála után automatikusan a legidősebb lányt, Margit trónörökös hercegnőt, a Korona Őrét illeti meg a királynői cím, attól függetlenül, hogy uralkodik-e vagy sem, és használni akarja-e ezt a címet vagy sem.

 


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Legkésőbb augusztus végéig tart zárva a ...
Esőben, sárban startolt az Electric ...
Johannis: kénytelen vagyok kihirdetni ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ