Rafila: Év végéig el kellene fogadni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló jogszabályt

Rafila: Év végéig el kellene fogadni a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló jogszabályt
Alexandru Rafila az egészségügyi miniszter szerint a Covid-igazolványt csak akkor kellene kötelezővé tenni az alkalmazottak számára, ha egy bizonyos időtartamig folyamatosan emelkedik Romániában a koronavírusos fertőzések száma. Ha folyamatosan csökkennek az esetszámok, a fertőzöttségi ráta pedig elér egy adott küszöbértéket, akkor visszavonnák az intézkedést - magyarázta.

Hozzátette, az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) szakemberei határozzák majd meg, hogy milyen körülmények között lenne indokolt a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetése.

Újságírói kérdésre elmondta, a kormánykoalíció eldönti majd, hogy sürgősségi rendelettel vagy a parlamentben elfogadott törvénnyel léptetik hatályba az intézkedést, de ennek év végéig meg kellen történnie. A Covid-igazolvány munkahelyi bevezetését sürgősnek nevezte, de hangsúlyozta, hogy az eljárásnak átláthatónak és diszkriminációmentesnek kell lennie.

Rafila úgy vélekedett: a tervezett intézkedés a kötelező jellege miatt váltott ki ellenérzést az alkalmazottakból. „De szerintem mindenki belátja, hogy sokkal előnyösebb beoltatni magát, mint sűrűn tesztet végeztetni” - jegyezte meg.