Radu Ioanid: városháza közmegítélésének kérdése a Ţene-ügy

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán tartott előadást tegnap Radu Ioanid, az Amerikai Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma nemzetközi archívumprogramjának igazgatója Tibori Szabó Zoltán egyetemi előadótanár meghívására. Az amerikai kormány által finanszírozott intézmény magas rangú képviselője többek között a különböző országokkal történő együttműködésről, a dokumentumok beszerzési mechanizmusáról beszélt az elsősorban egyetemi hallgatókból álló közönségnek, de történelmi vonatkozású érdekességekről is említést tett. A befolyásos történészt arra kértük, fejtse ki álláspontját a Ionuţ Ţene-ügyről. Elmondta: az általa képviselt intézmény nem avatkozik bele a helyhatóságok ügyeibe, csak ha törvényszegésről szereznek tudomást. – Mindenesetre ebben a vonatkozásban a helyhatóság közmegítélési problémával szembesül – fogalmazott az igazgató.

Felvetettük: azáltal, hogy Emil Boc közbenjárásával a városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának vezetőjévé neveztek ki egy olyan személyt, aki idegengyűlölő, magyarellenes, legionárius és ortodox fundamentalista, megszegték a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt. 

– Tudja, bizonyos esetekben a törvények betartása több évig is elhúzódhat – jött a diplomatikus válasz. 
A Szabadság hírportálnak adott, a témával kapcsolatos videóinterjújában Radu Ioanid elmondta: Ionuţ Ţene ügye a helyhatóság gondja. – Amennyiben úgy ítélik meg, hogy a városháza osztályvezetőjévé egy olyan személyt választanak, akinek a vitatható múltja és jelene kedvez Kolozsvárnak, akkor a döntés a helyhatóságé. Ami Kolozsvárt illeti, s ami számunkra fontos és napirenden van, az a Radu Gyrről elnevezett utca ügye. Őt háborús bűnök miatt elítélték, így nem a polgármester vagy a Román Akadémia cselekvési szférájába és hatáskörébe tartozik megállapítani, Radu Gyr megérdemli-e vagy sem, hogy utcát nevezzenek el róla, vagy szobrot állítsanak neki. Ilyen tekintetben világos a törvény. Kollokviumokat lehet ugyan szervezni, de egy fontos legionárius vezetőről utcát nem lehet elnevezni, s szobrot sem lehet állítani neki – szögezte le Radu Ioanid.

Az Amerikai Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának programigazgatóját arról kérdeztük, e két kérdés szerepelt-e az Emil Boc polgármesterrel folytatott megbeszélés napirendjén. – A beszélgetés során a városvezető nagyon elegánsan viselkedett, s rendkívül megértő volt. Erről többet nem akarok önnek mondani. Teng Hsziao-ping mondta: nem számít, hogy fehér a macska, vagy fekete a macska, amíg megfogja az egeret, addig jó macska – válaszolt Radu Ioanid. Hozzátette: a jövőben kiderül a közmondás igazságtartalma. 

Mint ismeretes, Ionuţ Ţene a 2004-ig hivatalban levő, szélsőségesen nacionalista és magyargyűlölő kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar kabinetfőnöke volt. Mi több, a rosszemlékű városvezető idejében Corneliu Zelea Codreanu és Horia Sima vasgárdista vezetőkről szervezett megemlékezéseket és „tudományos” emléküléseket. 

Radu Gyrről nemrég utcát neveztek el Kolozsváron. A legionárius himnusz szerzőjének, a mozgalom egyik vezetőjének nevét idén júniusban törölni próbálták a kincses város utcanévjegyzékéből, ám a városi tanács, amelyben Emil Boc polgármester politikai alakulata, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) van többségben, ellenezte az intézkedést.