Püspöki orgonaáldás és bérmálás volt Kolozsváron

Püspöki orgonaáldás és bérmálás volt Kolozsváron
Jelentős események színhelye volt szombaton, június 18-án délután a felújított kolozsvári Szent Mihály-templom: Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke megáldotta a templom felújított és új regiszterrel bővült orgonáját, majd az ezt követő ünnepi szentmisén közel száz fiatalnak szolgáltatta ki a bérmálás szentségét.

A felújított orgonának köszönhetően a liturgikus ünneplések még szebbek és ünnepélyesebbek lesznek – fogalmazott Kerekes László püspök, aki nyomatékosította: mivel a szent cselekményben használt művészi zene fő célja Isten dicsőítése és az emberek megszentelése, az orgonaszó kiváló jele lesz annak az új éneknek, amit Istennek kell énekelnünk. Új éneket valójában akkor éneklünk, amikor helyesen élünk, amikor boldog örömmel kapcsolódunk Istenhez, amikor egymást szeretve teljesítjük az új parancsot.

Ezt követően kezdődött az ünnepi szentmise, amelynek keretében Kerekes László 81 személynek – zömében fiatalok, akiket szüleikkel, bérmaszüleikkel együtt László Attila főesperes-plébános készített fel odaadóan életük ezen nagy lelki eseményére – szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. A legszentebb áldozat bérmálás utáni egyetemes könyörgéseiben valamennyi jelenlevő kérte Istent, hogy a megbérmáltak hitükből táplálkozva és szeretetben megerősödve életükkel tanúskodjanak Krisztus Urunkról. Ugyanakkor könyörgés hangzott el a szülőkért és a bérmaszülőkért, hogy szavaikkal és példájukkal ezután is szüntelenül buzdítsák a megbérmáltakat Krisztus követésére; továbbá Ferenc pápáért, Kovács Gergely érsek-főpásztorunkért, László segédpüspökért, az összes püspökért, hogy a Szentlélek átadása által tegyék tökéletessé Isten népét Jézus Krisztus eljöveteléig; az egyházért, hogy a Szentlélek ereje által terjedjen és növekedjen a hit és szeretet egységében. Külön imádkoztak az egész világért, hogy az emberek testvérnek tekintsék egymást, faji és nemzeti különbségtétel nélkül, és őszinte szívvel keressék Isten országát, ahol a Szentlélek békét és örömöt ad a szívekbe.

A szentmise végén László Attila főesperes-plébános a hála és köszönet szavaival mondotta: „Úgy érzem, bátran mondhatom, ma a Szent Mihály-templom falai között örömteli ünnepet éltünk át. Ennek kapcsán mély szeretettel mondok köszönetet a püspök atyának Kolozsvár bérmálkozói nevében is.

Az ifjú felnőtté akar válni. Minden egészséges gyermek folyton arra törekszik, hogy játékát a felnőttekéhez alakítsa, hiszen a felelősség után ácsingózik. Ahogy az évek telnek, úgy a paplanokból készített rejtekét téglaházzá alakítaná, a görkorcsolyázásban megtépázott térdeit a jogosítvány felelősségével váltaná fel. Így van ez a hitünkkel is: bár meg kell tartanunk a gyermeki hit tisztaságát, de újjá és erősebbé kell hogy tegyük Isten segítségével. Hisz a gyermeki hit gyönyörű, mint a pipacs vörös virága, de megmaradása a nehézségek közepette kétséges. Ezért egyedüli oltalma a krisztusi tanítás megértése és az örök élet hitének a mindenna­pokban az életté váltása. Hiszen a krisztusi ösvényt övezi a lelkeket tápláló igazság talaja. Remélem, bátran mondhatom, hogy itt mindnyájan azért járultunk a püspök atya elé, mert mint Isten gyermekei, mi is vágyódunk a hitben felnőtt, lelkileg érett emberekké válni és a katolikus anyaszentegyház közösségének kiteljesedett tagjaiként szeretnénk élni.”


Hitben felnőtt, lelkileg érett emberekké váltak a bérmálás szentségében részesültek (Bodó Márta felvétele)

Vasárnap délelőtt fél 10 órakor Kerekes László a piarista templomban celebrált püspöki szentmise keretében a román közösség tagjai közül négy fiatalt bérmált, akiket Popesc Mihăiţă Cristian, a Szent Mihály-plébánia segédlelkésze készített fel a különleges eseményre.

Aznap este került sor a zsúfoltságig megtelt Szent Mihály- templomban a felújított, előző nap megáldott orgona felavatására. Az esemény ünnepélyes, trombitán és két orgonán megszólaltatott indulóval kezdődött; előbbin barokk korhű öltözetben Puja Barna játszott, őt Fassang László a kóruson található orgonáról, illetve Potyó István a szentélyben elhelyezett kisebb orgonáról kísérte. Ezt követően László Attila kolozs-dobokai főesperes beszédével és közös imával folytatódott az ünnepség, majd köszöntőbeszédet mondott Potyó István, a Szent Mihály-templom kántor-karnagya.

Ezen az estén több év várakozás után végre teljes pompájában gyönyörködhettek a jelenlévők a kolozsvári Szent Mihály-templom orgonájában és annak hangjában. A hangszerek királynőjét Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgonaművész szólaltatta meg. A világszerte sokszorosan díjazott művész az orgona csodálatos sokoldalúságát tárta a hallgatóság elé Bach- és Mozart-darabokat játszva, majd kolozsvári zenészekkel karöltve Händel-művet is előadtak.

Az orgonaavatás alkalmából ismertetőfüzetet is kiadtak, amelyből a Szent Mihály-templom orgonáinak a történetét ismerhetik meg az érdeklődők.

(Borítókép: Cziple Hanna Gerda)