Pünkösd és az új kezdet

Pünkösd és az új kezdet
A Szentlélek kitöltetésének ünnepe mindig új kezdetet jelent az emberiség életében. Az egyház születésnapja.

Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó pünkösdi számában.

Borongós erdélyi tájainkon tavaszra esik, a természet megújulásának idejére. Idén mégis különleges. A világjárvány teljesen átalakította életünket. Most egybeesik a járvány vége és a pünkösd ünnepe, ez az egybeesés pedig azt sugallja: valami új kezdődik életünkben. Rengeteg félelem van bennünk. Vajon visszatér-e a járvány? Elég hatásos lesz-e az oltóanyag, elégségesek-e az óvintézkedések? Aggodalmaink ellenére mégis valami új kezdődik el társadalmilag és egyénileg is. A lelki újrakezdés lehetőségének korszaka jött el hármas értelemben.

Az, hogy szabadabban mozoghatunk, elindítja mindnyájunk életében az újratervezést, ami csak akkor lesz hatásos, ha nem a magunk vágyait vesszük csupán figyelembe, hanem lehetőségeinket is. Az újrakezdéssel mindig az a gond, hogy a tenni akarás szétfeszít, a lehetőségek pedig kevesek vágyainkra. Ebből születik sok baj és balesetveszély. A Szentlélektől kapott türelemmel kell nekivágni az előttünk álló új szakasznak.

Társadalmi értelemben is újratervezésre van szükség. Ha az újrakezdés azt jelenti, hogy ugyanoda próbálunk visszatérni, ahol a járvány előtt voltunk – bár ez szinte lehetetlen –, akkor csak csalódás és nagy fokú fáradtság lesz életünkben, ami az újrakezdés lendületét megfojtja. Érdemes lenne jobban odafigyelni egymásra. Öregeink elszigetelődtek, krónikus betegeink rettegnek. Őket kellene felkarolni és felkészíteni hasonló helyzetekre. A munkanélkülieknek segíteni kell az aktív élethez való visszatérésben, hogy a szociális leszakadás kivédhető legyen.

A pünkösdölő keresztyén ember örül, hogy nincs egyedül. A Szentlélek betölti életét, és cselekvésre sarkallja. Isten jelenléte elengedhetetlen a kiegyensúlyozott élethez. Mindezt csak közösségben lehet megélni. Menjünk hát ezen az ünnepen templomba, keressük a közösséget Istennel és keresztyén testvéreinkkel, hiszen a hosszúra sikeredett előző esztendőben pont ez hiányzott számunkra. A Szentlélekkel és lelkileg feltöltődött ember a jobb idők reményében kezd el újra aktívan cselekedni, ezáltal életet és közösséget építeni.