PSD-s tervezet: 200 ezer euróban állapítsák meg a hivatali visszaélés küszöbét

PSD-s tervezet: 200 ezer euróban állapítsák meg a hivatali visszaélés küszöbét
Cătălin Rădulescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője beterjesztett egy, a büntető törvénykönyvről szóló, 2009/286-os jogszabályt módosító törvénytervezetet, amelyben azt javasolja, hogy 200 ezer euróban állapítsák meg a hivatali visszaélés küszöbét.

A hivatali visszaélésre vonatkozó, 297-es számú cikkely kapcsán a kezdeményezők úgy vélik, hogy csak akkor kell bűnvádi felelősségre vonást alkalmazni, ha az elkövetett tény súlyos, jelentős anyagi következménnyel jár, vagyis az okozott kár értéke meghaladja a 200 ezer eurót.

A jogszabályjavaslat értelmében a magán- vagy jogi személynek okozott, 200 ezer eurót meghaladó kárt okozó cselekmény vagy mulasztás egy közalkalmazott részéről 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, és egyúttal megtiltják az elkövetőnek, hogy köztisztséget töltsön be.

Az említett 297-es cikkely jelen pillanatban így szól: „A közalkalmazott, aki szolgálati kötelezettségeinek ellátása közben nem tesz meg valamit vagy úgy teszi meg, hogy azáltal kárt vagy jogsértést okoz egy magán- vagy jogi személynek, akkor 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, és tilos lesz közintézményekben tisztséget ellátnia”.

A most beterjesztett jogszabályjavaslat a Btk. 60. cikkelyét is módosítaná, ami a büntetés mikéntjére vonatkozik, a kezdeményezők két további bekezdést is beiktatnának:

„(2) A 3 évig terjedő szabadságvesztést az elítélt a lakhelyén tölti le; (3) Az otthoni őrizet alkalmazandó azon személyek esetében is, akiket több mint 3 év szabadságvesztésre ítéltek, de legalább 60 évesek, vagy a törvényben is szabályozott súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvednek” – áll a jogszabálytervezetben.

A dokumentum a 2010/135-ös, a perrendtartásra vonatkozó törvényt is módosítaná, pontosabban annak 290. cikkelyét, ami a feljelentésekre vonatkozik.

„Legtöbb 6 hónappal azt követően lehet feljelentést tenni, hogy a feljelentő tudomást szerzett a cselekmény elkövetéséről, kivételt képeznek a személyek és a nemzetbiztonság ellen elkövetett bűncselekmények. Amennyiben a feljelentő nem tartja tiszteletben az említett határidőt, bűnvádi felelősségre vonható, és a feljelentés nem képezhet bizonyítékot a per folyamán” – áll a javaslatban.

Rădulescu a jogszabálytervezet indoklásában romániai jogszabályi környezetnek az Európai Emberi Jogi Bíróság (EJEB) gyakorlatával való összhangba helyezésére hivatkozik.

A törvénytervezetet 38 PSD-s honatya terjesztette be, köztük találjuk Liviu Pleșoianu és Andreea Cosma képviselőket. A jogszabályjavaslat jelenleg a szenátus előtt van, és a képviselőház lesz a döntéshozó testület.