POSZT-díjak – Mesél a bécsi erdő lett a legjobb előadás

A legjobb fénytervért Yuri Kordonskyt tüntették ki

A budapesti Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett a legjobb előadás a 17. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelynek díjait a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten adták át.

A szakmai zsűri által legjobbnak értékelt darabhoz további három elismerés kapcsolódik: a legjobb női mellékszereplő díját Für Anikó, a legjobb színházi zenéért járó elismerést Kákonyi Árpád, a legjobb jelmez díját pedig Ignjatovic Kristina kapta – közölték a szervezők az MTI-vel.

A legjobb női főszereplő díjával Ónodi Esztert tüntették ki a Katona József Színház Nóra - karácsony Helmeréknél című darabjában nyújtott alakításáért; a produkcióért Székely Kriszta megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat.

A legjobb férfi főszereplőnek idén Trill Zsoltot választotta a zsűri, aki a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciójában, Shakespeare III. Richárd című királydrámájában állt színpadra.

Nagy Viktornak ítélték oda a legjobb férfi mellékszerepért járó díjat, aki a Kecskeméti Katona József Színház Apátlanul című darabjában lépett színre.

A legjobb 30 év alatti női színésznek szóló elismerést a Weöres Sándor Színház művésze, Sodró Eliza érdemelte ki A falu rossza című műben nyújtott alakításáért, a férfi kategóriában a III. Richárd beli szerepéért Gyöngyösi Zoltánt díjazták.

Bodor Johanna, a Budapesti Operettszínház A chichagói hercegnő koreográfiájáért vehette át a kategória legjobb díját, a legjobb írói és dramaturgi elismerést Wéber Kata és Boronkay Soma (Proton Színház: Látszatélet) vehette át. Ugyanezzel a darabbbal érdemelte ki Ágh Márton a legjobb díszlet díját.

A legjobb fénytervért Yuri Kordonskyt tüntette ki a szakmai zsűri a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című produkciójáért.

A közönségzsűri díját az Apátlanulban nyújtott alakításáért Kocsis Pál vehette át, akit a MASZK Országos Színészegyesület és a Mozaik Művészegyesület legjobb férfi alakításáért járó díjjal is elismertek.

A MASZK legjobb női alakításért járó elismerését Kováts Adélnak ítélték oda, akit a Radnóti Színház Futótűz című előadásában láthatott a publikum.

A Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos-díjával a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagját, Harsányi Attilát jutalmazták.

A Színházi Dramaturgok Céhének Vilmos-díját az idei Nyílt Fórum legjobb színműve: Znajkay Zsófia Rendezői változata kapta.

Az idei POSZT versenyprogramjában 14 előadás szerepelt, amelyeket Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus válogatott.