Pörgettyű felsősök számára

Pörgettyű felsősök számára
A Pörgettyű anyanyelvi vetélkedő együtt nőtt a Téka Alapítvány munkatársainak azon törekvéseivel, hogy a magyar nyelv művelése ne valamiféle diáktól távoli, „emelkedett” cselekvés legyen, sem pedig a nagyvárosi elit kiváltsága, hanem olyan feladat, amely a szórványban élőt tovább- és önképzésre, nem pedig nyelvváltásra sarkallja.

A Téka Alapítvány idén is megszervezte mindhárom szintű anyanyelvi vetélkedőjét az iskola keretében, a pedagógusok segítségével. Idén román-magyar kölcsönhatás, az ebből eredő nyelvbotlások, tükörfordítások kiküszöbölése volt.

A gimnáziumi szinten négy, líceumi szinten öt csapat vetékedett. Mindkét vetélkedő a névválasztással, mint hagyományos próbával indult, a neveket a témával kellett összehangolniuk a rásztvevőknek, így születtek a népszerű „Fele apa, fele víz”, Vitézek, Erdélean, Pörgheattyű ceapat, Kürtős cozonac, Placsintárok, Kisebbségben vagyunk és a Beteag csapatnevek. Mindkét korcsoportban népszerű játék volt és vicces megoldások születtek a helységnevek románra fordításával – ugye Tekerőpatak vagy Szépkenyerűszentmárton megér egy próbálkozást…

Az interaktív táblán memóriajátékot illetve névpárosítást végeztek a versenyzők, illetve megadott szövegekből a román kölcsönszavakat keresték ki. Nagy népszerűségnek örvendtek a szituációs játékok, amelyek során megadott esetet adtak elő: széki néni vásárol a Kauflandban román feliratokat olvasva; román szomszédnak meséljük el a Felszállott a Páva vetélkedőt, illetve ösztöndíjat igénylünk a titkárságon, ahol román a titkárnő. Természetesen a helyesírási feladatlap sem maradt el, illetve a neten keringő „rom-magyar” elnevezéssel ellátott szövegnek  és irodalmi magyar szövegnek megírták a „tündi-bündi” változatát is. Az általános iskolások a János vitéz egy szakaszát fordították románra, és adták ezt elő.

Minden résztvevő kellemes emlékkel távozott, köztük az a diák is, aki idén 10. (!) alkalommal vett részt az egyébként 12. Alkalommal megszervezett vetélkedőn. Reméljük, jövőre több pedagógus ad esélyt diákainak arra, hogy együtt játszhassanak...