Porcsalmi: Adott kérdésekben a Nőszervezetnek az RMDSZ előtt kell járnia …

Küldöttgyűlésen értékelték a NEEEM-kampányt

Porcsalmi: Adott kérdésekben a Nőszervezetnek az RMDSZ előtt kell járnia …
A törvénymódosítás és a szakmai civil szervezetekkel való konzultációk mellett bátrabb, figyelemfelkeltő akciók szervezésére, a helyi közösségek bevonására van szükség, azért hogy a nők elleni erőszak témája elérje a társadalom és a hatóságok ingerküszöbét is – hangzott el az RMDSZ Nőszervezetének szombati küldöttgyűlésén, Kolozsváron, ahol a hölgyek az egész éves kampány eddigi történéseit elemezték, további teendőket listáztak.

„Adott kérdésekben a Nőszervezetnek az RMDSZ előtt kell járnia, feszegetni kell a tabukat, ki kell mondani a véleményünket még akkor is, ha ez sokszor másoknak nem tetszik.”− hangsúlyozta a jelenlévőknek Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök, aki úgy értékelt, a nőszervezet mögött sikeres fél év áll, hiszen a Zilahi Kongresszus megerősítette képviseletüket, de a következő lépés az kell legyen, hogy ezt tartalommal és olyan emberekkel töltsék meg, akik megállják a helyüket például egy 3 év múlva esedékes jelöltállításnál.

A nők elleni erőszak elleni kampány kapcsán elmondta, sikeresen indult a kezdeményezés, a törvénymódosítás kidolgozása, parlamentbe való benyújtása, és a tudatosítás során sikerült a közbeszédbe bevinni a témát.

„Őszinte, egyenes, szókimondó kiállásra, bátor akciókra van ezentúl is szükség. A helyi közösségeket be kell vonni a munkába, több tanácskozásra, a civil és szakmai szervezetekkel szorosabb együttműködésre van szükség”− sorolta a nőszervezet kampányának további feladatait.

Csép Andrea Éva parlamenti képviselő a kampány legfőbb mozzanatának számító iktatott törvénymódosítási javaslatcsomagot bemutatva elmondta: kezdeményezésük a nők ellen elkövetett erőszak súlyosabb büntetését, a bántalmazó azonnali távoltartását írja elő, az áldozatok számára a hatékonyabb védelmet biztosítja. „Az elmúlt hetekben azt láttam, hogy ez egy olyan ügy, amely mellé sokan felsorakoznak, a román pártokat képviselő kollegáim közül is sokan aláírták az általunk kezdeményezett törvénymódosítási kérvényt” – hangsúlyozta. Pontos információkkal kell segíteni az áldozatokat, hogy tudják, mi a teendő, milyen lépéseket kell megtegyenek az erőszak elszenvedése után. Az útmutatók kidolgozására van szükség – mutattak rá a jelenlévők a Nőszervezet egyik jövőbeli konkrét feladatára.

Biró Rozália parlamenti képviselő, a Nőszervezet elnöke a nők elleni erőszak elleni kampány eddigi lépéseinek összegzéseként elmondta, a törvénymódosítás kidolgozása mellett a parlamentben 4 interpellációt, 3 politikai nyilatkozatot fogalmaztak meg, és kezdeményezésére nemzetközi konferenciára is sort került, ahol megfogalmazódott: közép- és kelet-Európa országaiban, Romániához hasonlóan, hiányosak a törvénykezések, kétségbeejtőek a számadatok, nem tartják be az Isztambuli Keretegyezményben foglaltakat, mindenhol kevés a védelmet nyújtó központ.

A helyes mentalitás kialakítását fiatal korban kell elkezdeni, ezért a kampány részeként május és június között a szervezet iskolai tájékoztatókon hívta fel a figyelmet a nők elleni erőszak súlyosságára. Összesen 14 szakember, 12 település, 22 iskolájába értek el, Hargita, Kovászna és Maros megyében, ahol hozzávetőlegesen 1500 diákkal beszélgettek. Ezt a kezdeményezést ősszel folytatni és bővíteni fogják – fogalmazta meg a projekt két koordinátora: Lőrincz Csilla, az RMDSZ Nőszervezet székelyföldért felelős alelnöke és Simó Irma, az Áradat Egyesület elnöke, a projekt partnere.

 

„Meg kell értenünk és értetnünk: a nők bántalmazása határozottan nem elfogadható cselekedet. Ebben a munkában pedig óriási fontossága van a megyei/területi szervezeteinknek, hisz ők azok, akik nap mint nap találkoznak hasonló helyzetekkel és akik a leghatékonyabban el tudják juttatni az üzenetünket a magyar közösség tagjaihoz”− fogalmazott Hegedüs Csilla alelnök, aki bemutatta azt a programjavaslatokat tartalmazó ajánlást, amelyet a helyi szervezetek számára állítottak össze. A tervezett programpontok között női kávéházak, szakmai találkozók, és további iskolai tájékoztatók szerepelnek, a sajtóval, pszichológusokkal, szakmai szervezetekkel való szorosabb együttműködést szorgalmazzák. (RMDSZ-tájékoztató)