Polgári engedetlenség: autósok bénították a forgalmat Kolozsváron

Polgári engedetlenség: autósok bénították a forgalmat Kolozsváron
A Grindeanu-kormány intézkedései elleni tiltakozásképp ma délben Facebook-felhívásra autósok kisebb tömege gyűlt össze és indult el a Năvodari utcai parkolóból a Mărăşti-tér érintésével a központ felé, közlekedést lassító tempóban.

5–10 km/órás „cammogásukkal” a kezdeményezők – rendőri, illetve csendőri kísérettel – a Prefektúra épületéig meneteltek 4 forgalmi sávot lezárva, onnan pedig a Mócok úti Polgármester Hivatal–Béke–L. Blaga tér–Főtér útvonalon haladva fordultak vissza, immár sokkal gyorsabban, miután a rendőrök figyelmeztették őket, hogy a forgalom szándékos lassítsa kimeríti a bűncselekmény fogalmát.

Az autósok – kezdetben mintegy 15-en voltak, de menet közben legalább még ennyien csatlakoztak hozzájuk –  kijelentették: a tegnapi megmozdulást csak első lépésnek szánták, folytatás következik, hiszen minden módot meg kell ragadni arra, hogy meghúzzák a vészjelzést a Grindeanu-kormány intézkedései kapcsán. Az autókon egyébként „#Rezist” (kitartok), „Nu corupţiei” (nemet a korrupcióra), „În democraţie, hoţii stau în puşcărie” (Demokrációban a tolvajok a börtönben ülnek) stb. feliratok voltak olvashatók.