PNL: „a szakadék széléről hoztuk vissza Romániát”

PNL: „a szakadék széléről hoztuk vissza Romániát”
„Helytelen a polgármestereknek az egy fordulóban történő megválasztása, volt ugyanis olyan helyzet is, amikor a győztes alig 26 százalékkal lett a település vezetője” – nyilatkozta mai sajtótájékoztatóján Dan Tarcea.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) kolozsvári szervezetének elnöke hozzátette: a Szociáldemokrata Párt (PSD) megalázta a diaszpórában élőket, tönkretette a nemzetgazdaságot, mesterségesen felduzzasztotta a minisztériumok személyzeti struktúráját, államosítani akartak a nyugdíjalap második pillérét.

„A szakadék szélről hoztuk vissza Romániát. Az előrehozott választásokra minél hamarabb szükség van, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Legjobb lenne a helyhatósági választások környékén” – vélekedett a szabadelvű politikus.

Tarcea megvédte az Orban-kormányt a kedden elfogadott 25 sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatban is. „Valamennyire feltétlenül szükség volt, egyébként irányíthatatlanná vált volna az ország” – mondta.

Kérdésünkre a politikus kifejtette: karakán volt az RMDSZ eddigi viszonyulása. „Előre megmondták, hogy részükről mire számíthatunk, mit akarnak, mi az álláspontjuk, mit fognak tenni. Politikai számításokat végeztek, s az eredmények függvényében cselekedtek. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy korábban a PSD-t támogatták, de sikerült időben újratervezniük az utat. Meggyőződésem, hogy a jövőben jó döntéseket hoznak majd” – fogalmazott.