Pjongcsang 2018: Történelmi címvédés biatlonban

Pjongcsang 2018: Történelmi címvédés biatlonban
A címvédő francia Martin Fourcade (a képen) nyerte a sílövők férfi 12,5 kilométeres üldözéses versenyét a hétfői napon, begyűjtve ezzel pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét. Korábban ebben a számban még soha nem volt címvédés a játékokon, és az sem fordult még elő, hogy az aktuális világbajnok nyerje az olimpiát is.

A vasárnapi sprintversenyben meglepetésre csupán nyolcadik Fourcade 22 másodperces hátránnyal vágott neki a távnak az elsőként induló német Arnd Peifferhez képest, aki a második lövészet után még vezetett. A harmadik lövészethez aztán heten szinte egyszerre érkeztek, s a helyzetből a legjobban a 29 éves Fourcade jött ki, miután ő volt az egyetlen, aki nem hibázott, a többiekre pedig büntetőkör várt.

A francia sztár a folytatásban nagy tempót diktált, egyedül kezdte meg az utolsó lövészetet, ismét ötből öt volt a találati aránya, ekkor pedig már tudta, hogy senki nem fogja megelőzni, ezt jelezte is azzal, hogy az öklével a levegőbe csapott.

Nagy meglepetésre a svédeké lett az ezüst a 14. helyről induló Sebastian Samuelssonnak köszönhetően, míg a harmadik helyen a német Benedikt Doll futott be.

A sprintben győztes Peiffer nyolcadikként zárt. Cornel Puchianu két helyet javított, 58. lett (5 büntetőkörrel és több mint négy és fél perces lemaradással).

A sílövőknél a sprintversenyek befutási sorrendje határozza meg az üldözéses számok indulási sorrendjét.

Mint ismeretes, a 10 kilométeres sílövő sprintversenyben a német Arnd Peiffer diadalmaskodott. A négy román induló közül Cornel Puchianu elcsípte a 60. Helyet, s így ő az üldözéses versenyen is indulhat. Remus Faur a 68., Gheorghe Pop és Marius Ungureanu – Románia zászlóvivője a megnyitón – pedig az utolsó két helyen végzett (a 86., illetve a 87. helyen zárt).

Sílövészet, férfi 12,5 km üldözéses: 1. Martin Fourcade (Franciaország) 32:51,7 (1 büntetőkör), 2. Sebastian Samuelsson (Svédország) 12 mp hátrány (1 büntetőkör), 3. Benedikt Doll (Németország) 15.1 mp h. (1 büntetőkör).

Dahlmeier az üldözést is megnyerte, amivel történelmi sikert aratott

A szombati sprintben győztes német Laura Dahlmeier a hétfői 10 kilométeres üldözéses versenyt is megnyerte a phjongcshangi téli olimpia női sílövő viadalán, ezzel sporttörténelmi sikert ért el.

A 24 éves, hétszeres világbajnok biatlonos két nappal korábbi sikerének köszönhetően több mint 24 másodperces előnnyel vághatott neki a küzdelemnek, s ugyan féltávnál a 13-as rajtszámmal indult szlovák Anastasiya Kuzmina rövid időre megelőzte, kiegyensúlyozott lövőteljesítményének köszönhetően végül magabiztosan diadalmaskodott. A négy lövészet során mindössze egyszer hibázott, s ez döntőnek bizonyult. Ő az első nő a játékok történetében, aki sílövészetben sprintben és az üldözéses versenyben is győzni tudott egy olimpián.

A négyszer is célt tévesztő Kuzmina nagy csatát vívott a 19. helyről feljövő francia Anais Bescond-nal az ezüstért, s végül sikerrel járt. A címvédő fehérorosz Darja Domracseva ezúttal 37.-ként zárt.

Eredmények, sílövészet, női 10 km üldözéses: 1. Laura Dahlmeier (Németország) (1 büntetőkör) 30:35,3 perc, 2. Anastasiya Kuzmina (Szlovákia) 29,4 mp hátrány (4), 3. Anais Bescond (Franciaország) 29.6 mp hátrány (1).