Pittsburgh polgármestere odavan a székelygulyásért

Pittsburgh polgármestere odavan  a székelygulyásért
Alexander Jozsa Bodnar arra ébredt 1956. október 23-án, hogy „lövik az ő népét”. Tizennégy éves volt, saját bevallása szerint „jómadár”, aki már akkor nyitott volt minden újra. Játszótársait kis csapatba szervezve vett részt a harcokban, légelhárító ágyuk, tankok és fegyverraktárak árnyékában. A „háborúsdi” akkor vált halálkomollyá, amikor egy eltévedt golyó eltalálta. Bicskával szedte ki a golyót – mutatja is a helyet a térde felett.

Tizenhat évesen kiszökött Amerikába, Pittsburgh-ban telepedett le. Iskolába járt, ahol – mint azt somolyogva mondja – már nem volt minden lében kanál. Pittsburgh akkoriban, az ’50-es évek végén fejlődőben volt, acélgyárak füstöltek szerteszét.

– A fehér inget naponta váltani kellett – mondja –, olyan füstös volt a levegő. Aztán jött az építkezések meg az alagutak ideje, és kialakult az új, a felhőkarcolós Pittsburgh. Szinte minden régi utcában laktak magyarok, egyes számítások szerint 30 ezer fölé rúg a magyarok száma.

– A Hazelwood kertnegyed, ahol én lakom most, akkoriban harmadában magyar volt. A kertnegyedben volt katolikus templom, lutheránus... Most csak a református működik; Komjáthy Ilona lelkész asszony az, aki vasárnaponként összegyűjt minket. 20-30-an vagyunk az istentiszteleten – mondja Alexander Jozsa Bodnar.

Reklámszakmában dolgozott, lótenyésztő is volt, majd a konyhaművészet ragadta meg. A néptánctanítás volt az, ami megtartotta magyarságában. Az általa vezetett csoport a ’80-as években még plakátokkal hirdette magát Amerika-szerte: Hungarian Day – Folk Dancing, Singing, Kitchen Display...

– Érdekes – tűnődik el –, hogy azt a sok magyar népdalt meg nótát, amit most tudok, azokat nem Magyarországon tanultam – hiszen 14-15 évesen még nem tud az ember sok népdalt –, hanem itt, Amerikában. Csodás volt az itteni magyarokkal megélni     magyarságunkat, dalokat tanulva, táncolva. Innen már csak egy     lépés volt a magyar konyha népszerűsítése. Beindítottam a       magyar vendéglőt, Jozsa Corner néven. Egyszerű magyar ételeket főzök, családias körülmények  között. Valójában egy nagy konyha és egy ebédlő a vendéglő. A  falon családias dolgok, fotók, szőttesek, berámázott képek. Van matyó, van kalotaszegi szőttesem, itt vannak a csizmák is, dísznek. No meg a vőfélybot meg a magyar pántlikás pörge kalap.

– Itthon érzem magam itt a kis vendéglőmben. Még a polgármester is jár hozzám, nem tud betelni a magyar ételekkel, főleg a székelygulyást szereti. Azért az nem kis dolog, hogy a felhőkarcolós világváros polgármestere egy magyar kisvendéglőbe jár... – mosolyodik el nem kis büszkeséggel.
75 éves, és töretlenül keresi az útját annak, hogy nemzetét segítse. Házában magyar könyvek, konyhájában magyar receptek. Az étlap különleges: „haluska”, „kolbassi”, „gullas”... és mindenütt ott van ő maga, aki olykor percenként fakad dalra, egy-két szakaszt énekelve valamelyik magyar népdalból. Kérdezem, mi a kedvenc dala?

– Szépen úszik a vadkacsa...

Ilyenkor elhomályosul a szeme. Elnéz az Ohio folyó felé. Talán azon gondolkodik, a hazai vadkacsák merre vonulnak az idén.