Piroska néni (1.)
Vissza

Piroska néni (1.)

Túl volt már a nyolcvanadik évén, de királynőként hordta a pokrócból maga varrta szoknyáit. Egyenes háttal, gyűrűvékony derékkal, komoly arccal, mosolygós, világoskék szemekkel…

Kolozsváron volt a házinénim, több mint két éven át laktunk együtt egy nagy ház két külön terében a Gruián, épp a filó mögötti hegyen.

– A férfi, ha megcsal is, attól még szeret! – jött be egy szombat reggelen a szobámba.

– Jó! – mondtam határozottan, nagykésőn, fáradtan pillantva fel, s be is csukódott nagy robajjal az Esterházy Bevezetés a szépirodalomba munkája.

– Megígéred, Krisztina, hogy ezt a tanácsomat megjegyzed?

– Már a helyzet abszurditása is arra késztetne – mondtam magamban, hangosan csak annyit, hogy: Már hogyne, Piroska néni!

Soha nem tudtam, mikor mi indítja arra, hogy épp miről meséljen, beszéljen. Fáradt és beteg volt érkezésemkor. Hosszú ideig élt egyedül. Váratlanul maradtam lakás nélkül, mikor egy októberben felcaplattam a nagy hegyre, s becsengettem hozzá.

– Én nem vagyok rászorulva arra, hogy kiadjam a szobát! – szögezte le egyből, s én azt hittem, menten elájulok. 

Aztán mégis ott aludtam már aznap este. Hallgattam a szabályait, amelyek annyira érthetetlenek voltak számomra, hogy épp csak hosszas bólogatásra telt tőlem.

– A reszelőt mindig azonnal el kell mosni használat után, és azonnal a kályha mellé kell állítani, hogy száradjon! Még anyámtól kaptam, úgy vág, mint a penge. Csak akkor használhatod, ha ezt megérted.

Ez volt az utolsó szabály aznap estére, s én bágyadtan kérdeztem: – Miféle reszelőt?

Itt megkönyörült rajtam, elmehettem a szobámba.

Én fürdeni indultam. Csak Piroska néni elmulasztotta mondani nekem, hogy az öntöttvas kádja, bár ámulatosan hosszú volt, de enyhén problémás. Történt egyszer ugyanis, mint ahogy utólag elmesélte, hogy készített magának egy dióleveles fürdővizet, ülőfürdőt, pontosan el is mesélve, hogy miből mennyit s hogyan kell, ha egyszer eljönne az ideje, tudjam… S az a barna lé nem csak hogy ráragadt a kád szélére, lemoshatatlanul, de fel is mart mindent az aljáról, smirglipapírszerűvé változtatva a kádat. 

Szóval ültem a jó melegvizes, tágas kádban, de hamarosan megtanultam, hogy nincs ugri-bugri, ficánkolás benne, ha meg szeretnénk becses hátsónk bőrrétegét tartani. 

Nagyon szerettem Piroska nénit. Maga volt a halhatatlan nőiesség. Ruhái használtak, kopottak voltak, de melegek, praktikusak és végtelenül egyediek. Ő meg úgy hordta őket, mint egy királynő. 

Varrónő volt egykoron. A Singer ott állt a konyhában, az ablak alatt. Egyszer megkértem, nem pászítaná-e valahogy a derekamhoz az egyik gyönyörű, de nagy szoknyámat. Megnézett, megmért, csóválgatta a fejét, mondogatta, hogy ne húzzam be a hasam, mert fontos, hogy találjon, majd elment. Két nap múlva kapom a mesés szoknyámat, veszem is fel, passzol is tökéletesen, gombolom a derekamon, s ámulva nézem, hogy valami tyúkbélszerű toldalék is került hozzá, rajta öt gombbal. 

– Ha változna az alakod, azért… – magyarázta Piroska néni.

Megsértődtem. Tényleg meg. 

Ha meglenne a szoknyám, az utolsó gombnál még begombolhatnám…

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Holnap Keresztelő Szent János főünnepe
Olgi néni, Görögország, Isztambul és ...
Továbbra sincs megoldás az egyetemi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ