Piatra Neamţ-i kórházi tűzeset: meneszthetik az igazgatót, de büntetőeljárás is indulhat ellene

Piatra Neamţ-i kórházi tűzeset: meneszthetik az igazgatót, de büntetőeljárás is indulhat ellene
Ludovic Orban miniszterelnök a karácsonkői kórházi tragikus tűzeset kapcsán vasárnap kijelentette: Ha a vizsgálat során megállapítást nyer, hogy az igazgató tehető felelőssé a Piatra Neamţ-i kórházban történt tragédiáért, menesztik tisztségéből vagy akár bűnvádi eljárás is indulhat ellene
Ludovic Orban szerint a kórházigazgató korábban azt nyilatkozta, hogy átalakításokat végeznek az épületen belül, hogy néggyel több beteget tudjanak fogadni az intenzív osztályon. A kormányfő ugyanakkor azt állítja, ilyen munkálatok esetén szükség van egy tervre, illetve engedélyre a megyei közegészségügyi igazgatóság részéről, utóbbi azonban semmiféle értesítést nem kapott ez ügyben – írja az Agerpres hírügynökség. "A rendelkezésünkre álló információk alapján márpedig sor került néhány munkálatra a második emeleten. Többek között felhúztak egy gipszkarton falat, állítólag ezzel választották el az adminisztratív személyzetet a kórházi osztálytól. Ugyanakkor más munkálatok is voltak, többek között konnektorokkal és más szerelésekkel kapcsolatosak" - magyarázta.

A Piatra Neamţ-i (Karácsonkő) kórház intenzív osztályán szombaton kiütött tűzben tíz beteg meghalt, további hét személy pedig súlyosan megsérült, köztük az ügyeletes orvos is, aki testének 40 százalékán szenvedett égési sérüléseket.