Petőfi Sándor személyéhez fűződő kulturális javak a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum gyűjteményeiben

Petőfi Sándor személyéhez fűződő kulturális javak a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum gyűjteményeiben
A kolozsvári Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum gyűjteményeiben fellelhető, Petőfi Sándorhoz fűződő kulturális javak közül csak egyről feltételezhető, hogy a költő személyesen használta volna. Petőfi poharáról van szó, amelyet már 2018-ban is bemutatott a Szabadság március 15-i száma. A többi – sajnos kisszámú, de éppen emiatt nagyon értékes – muzeális tárgy leginkább a Petőfi-kultuszt tükrözi.

MITU MELINDA

Két kiállítás is említhető, amellyel Petőfiről és a magyar szabadságharcról emlékezik meg a történeti múzeum. Az első kiállítás megnyitója március 14-én volt Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóhelyén, a Lábasházban: Petőfi emlékezete és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ereklyéi. A kiállítás főszervezője a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ. Partnerek: az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum (ENTM), a Székely Nemzeti Múzeum, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, valamint a csíkszeredai Magyar Konzulátus. A tárlatra magánszemélyek is kölcsönöztek tárgyakat. A Kolozsvári Magyar Napok alkalmával pedig Kolozsváron a múzeum székhelyén terveznek megnyitni egy Petőfire emlékező tárlatot Egyed Emese egyetemi tanár, irodalomtörténész együttműködésével. 

Petőfi Sándor pohara (1849) 

A kolozsvári 1848-49-es Ereklyemúzeum leltára szerint: „Pohár, melyből Petőfi Székelykeresztúron ivott. Zöldessárga üveg, metszett, aranyos díszítéssel.” Petőfi bizonyára halálának előestéjén, 1849. július 30-án használta a poharat, Varga Zsigmond otthonában. Petőfi életrajzírói is megemlékeznek a költőnek a Varga Zsigmond családjánál eltöltött pihenőjéről és a Varga által megőrzött „zöld aranyozott pohárról”. (Lásd Dávid Gyula, Mikó Imre, Petőfi Erdélyben, Bukarest, 1972, 260-264)

A borítóképen látható díszoszlop (19. század vége)

Fehér színű kerámiából készült oszlop, levehető fedéllel, melynek négy oldalán, porcelán keretben, Petőfi Sándor, Bem József, Kossuth Lajos és Batthyány Lajos portréi láthatók. Az oszlopocska a kolozsvári 1848-as Ereklyemúzeum megrendelésére készült, vélhetőleg Farkasházi Fisher Vilmos porcelánfestő műhelyében. A dísztárgy értékét az is növeli, hogy a fényképeket Kolozsvár neves fényképésze, Veress Ferenc rögzítette az oszlopra fotókerámiás eljárással. Veress üvegnegatívjai között is megtalálható mind a négy portré.

Petőfi Sándort megjelenítő 19. századi nyomatok

 Orlai Petrich Soma (1822-1880) Petőfi Debrecenben 1844-ben című festménye után készült Molnár József-litográfia (1857)

 A Petőfi halála után született képmásokra vonatkozóan szeretnénk a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, Owaimer Oliver sorait idézni, miszerint: „A sajtó csak az 1850‐es évek második felétől közölt nagyobb mennyiségben portrékat Petőfiről, hiszen a szabadságharc után az osztrák kormány tiltotta a politikai üldözöttek ábrázolásainak forgalomba hozását, s a forradalmár Petőfit még 1854‐ig keresték a hatóságok. A Bach‐korszakban Petőfi‐kép elsőként a Hölgyfutár Barabás által készített, 1855‐ös arcképalbumában jelent meg; majd Vahot Imre 1856‐ban szintén szerepeltette arcképcsarnokában, illetve egy évre rá a Napkelet félbeszakadt, „életnagyságú” képes panteonjából sem maradhatott ki. Ugyanígy Heckenast Gusztáv 1858‐as és a Délibáb 1859‐es arcképalbuma is megjelenítette a költőt. Emellett olykor a különböző folyóiratok hasábjai között is feltűnt egy‐egy metszet, például a Vasárnapi Ujság és Budapesti Viszhang 1856‐os számaiban.” (Lásd Owaimer Oliver: Egy Petőfiábrázolás a Bachkorszakban: Orlai Petrich Soma: Petőfi Debrecenben 1844‐ben (1857), Acta Historiae Litterarum Hungaricarum. 2022, 36-37, 98.)

Owaimer Olivér tanulmányában arról is olvashatunk, hogy a Petőfi Debrecenben 1844-ben című festmény „az egyik legszínvonalasabb s legnépszerűbb Petőfi‐ábrázolás volt az 1850‐es években (…), az egyetlen olyan festmény a korból, amely emlékek és fantázia alapján, vagyis nem a szabadságharc előtti portrékat reprodukálva örökítette meg a költőt.” Orlai alkotása – egy 147x111,5 cm nagyságú vászon olajfestmény – a Pesti Műegylet júniusi‐júliusi kiállítására készült, 1857‐ben. A festményről még ugyanazon évben Molnár József (1821-1899) magyar festő, grafikus, készített litográfiát, amely Rohn Alajos pesti nyomdájában jelent meg, 1858-ban pedig a Hölgyfutár szépirodalmi napilap mellékleteként is szerepelt. „Érdekes adalék, hogy [1857 decemberében] Szendrey Júlia ezt a műlapot (és frissen megjelent Andersen‐mesekötetét) ajándékozta a kilencéves, december 15‐én született Petőfi Zoltán születésnapjára”. (Mindezekről lásd Owaimer Oliver: ism. mű, 82-83; 86)

A Molnár József kőrajza alapján készült reprodukció egy példánya az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtárába is bekerült, majd 1903-ban több más értékes, történelmi, irodalmi tárgyú metszettel egyetemben áthelyezték az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárába. 

Ugyanebben, az Erdélyi Múzeum-Egylet Könyvtárának 1903. évi „hivatalos küldeményében” szerepelt Cserépy Árpád (1859-1907) festő, grafikus festménye után készült nyomdai sokszorítás is. Címe: „1848 Márczius 15.” A Népszabadság félszázados ünnepe 1898. A színes nyomat egy allegorikus történelmi kompozíció, melynek középpontjában a Szabadságot megtestesítő női-, valamint egy – a bilincseitől megszabaduló – paraszt alak áll. A háttérben, a kép jobb oldalán, Kossuth Lajos, a kép bal oldalán pedig, a Magyar Nemzeti Múzeum homlokzata előtt, Petőfi Sándor lelkesíti a forradalmi tömegeket.

 A 19. század végéről vagy a 20. század első feléből származik az a képes levelezőlap, amely Orlai Petrich Soma Petőfi-portréja (Petőfi mellképe 1848) után készült az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kiadásában (a képeslap hátlapján ennyi jelenik meg, évszám nélkül).

 Orlai több festményt is készített Petőfiről. A szoros barátság mellett a festőt és a költőt rokoni szálak is összefűzték, hiszen anyai ágon unokatestvérek voltak. A Petőfi mellképe 1848 című munkájáról Orlai a következőket jegyezte fel: „1848 nyarán életnagyságú mellképben kezdtem festeni, de Petőfi az akkori mozgalmak közt Pestet rögtön elhagyván, a mű befejezetlen maradt, ilyen állapotban van nálam ma is s bár a kezdőnek technikai hiányait elárulja, élethűségénél fogva mintául szolgálhatna egy jó arckép készítéséhez.” A festményt 1875-ben Marastoni József kőnyomatában sokszorosították. Akkor vásárolta meg a festőtől a Magyar Nemzeti Múzeum. (Lásd A márciusi ifjak nemzedéke, Budapest, 2000, 114).

Ami a történelmi múzeum képes levelezőlapját illeti, ezt vélhetőleg a magyar forradalom és szabadságharc egyik évfordulója alkalmából készíthette az EMKE, egy olyan sorozat részeként, melyben a Petőfié mellett Kossuth Lajos, Bem József, Gábor Áron és Nicolae Bălcescu portréja is megjelent.  

 A Petőfi emlékezetéhez fűződő grafikai anyag között szerepel egy Divald Károly (1830-1897) által készített fényképnyomat egy Petőfi szülőházát ábrázoló rézmetszetről. Divald Károly korának neves fényképésze volt, 1878-ban ő hozta létre az első magyar fényképnyomati (fototípiai) műintézetet Eperjesen, melynek központját később Budapestre tette át. Felvételeit fénynyomás (fototípia) útján sokszorosította.

Petőfi emlékének megőrzését szolgálják azok a szalagok is, amelyekről az Erdélyi Múzeum Egyesület első leltárkönyvében a következő leírás szerepel: „A Petőfi szoborról való koszorúszalagok. (Budapestről, a leleplezés idejéből)”.

              Az első budapesti köztéri Petőfi-szobrot 1882. október 15-én avatták fel, a Petőfi téri ortodox templommal szemközt. A szobor felállítását Reményi Ede hegedűművész kezdeményezte, és 1860-ban ő indította meg a szoborra való közadakozást is. A szobor talapzatát Ybl Miklós tervezte, a szobor megformázása Izsó Miklósnak, elkészítése Huszár Adolfnak köszönhető.

              A szobor felavatása rendkívüli ünnepségek közepette zajlott le. A városban számos zászló lobogott, főként a Petőfi téren és az Akadémia palotáján, melynek dísztermében sor került a szoborbizottság ünnepi ülésére is. Az ülésen részt vettek Ráth Károly főpolgármester, mint a szoborbizottság alelnöke, Jókai Mór, az ünnepi szónok, Tisza Kálmán miniszterelnök, a kormány tagjai, a kassai püspök és sok tábornok, valamint  a megyék, városok, a főváros, számos magyarországi intézet és egylet küldöttei, az irodalmi társaságok képviselői.

A leleplezés során a szobor talapzatára mintegy száz koszorút helyeztek. Ezek között volt azon tíz intézmény koszorúja is, melyek szalagjait később egy ismeretlen adományozó Kolozsvárra hozta és az EME múzeumában helyezte el megőrzésre.

                      A szalagok többsége krémszínű selyemből készült, de van köztük egy borvörös-, valamint három nemzeti színű darab is. Mindegyiken aranyszínű fémszálból készített rojtok és aranyszínű festékkel felvitt szövegek láthatók. A szalagokon a következő feliratok olvashatók:  A Sajtó Munkásai / A Szabad Sajtó Bajnokának; A Nemzeti Zenede / Petőfi Sándor Emlékének; A Segesvári Magyar Kaszinó / Petőfi Halála Helyéről; A Késmárki Ágostai Evang. Lyceum / A Nagy Költő Szellemének; A Kisfaludy-Társaság / Petőfi Emlékének; A Népszínház / A Népköltőnek; A Testvéregyetem Ifjúsága / A Szabadság Lánglelkű Költőjének; Az Orsz. M. Kir. Zeneakadémia. 1882 Év Okt. 15én / Petőfi Sándor Kegyeletes Emlékének; A Magyar Tudományos Akadémia / Petőfi Emlékének; A Nemzeti Kör / Petőfi Sándornak, A Magyar Nép Dalnokának.